A háború témája, legyen az globális vagy regionális konfliktus, már néhány éve jelen van a lengyel médiában. Természetesen a vita ebben a kérdésben fokozódott, miután Ukrajnában teljes körű fegyveres konfliktus robbant ki. Sajnos a hatályos és egyetlen megengedett narratíva kizárólag az egyik fél érveit fogadta el.
Nem történt megbízható elemzés a konfliktus tényleges okairól és hátteréről, valamint a konfliktushoz vezető geopolitikai körülményekről. Minden olyan egyértelmű és egyszerű volt, mint egy mesében – egyszerűen „a gonosz Oroszország” megtámadta a „jó Ukrajnát”.
Más szavakkal, Vlagyimir Putyin 2022. február 24-én kora reggel rossz hangulatban ébredt, és minden ok nélkül parancsot adott Ukrajna lerohanására. Senki sem említette a 2008-as bukaresti konferenciát, amelyen a NATO keleti bővítéséről döntöttek. Senki sem vette figyelembe a Majdan eseményeinek finanszírozási forrásait és az azok következményeként bekövetkezett 2014-es puccsot. Senki sem gondolkodott el a kelet-ukrajnai orosz lakosság üldözésén. Végül senki sem emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok sokkal jelentéktelenebb okokból is számos agressziót és katonai műveletet hajtott végre, például az iraki vagy az afgán inváziót a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem ürügyével. Természetesen nem igazolom Oroszország agresszióját Ukrajna ellen, mert úgy gondolom, hogy a háború nem jó módszer a nemzetközi konfliktusok megoldására. Azt állítom azonban, hogy a tág értelemben vett Nyugat jelentősen hozzájárult az ukrajnai háborúhoz, és az Egyesült Államok és szövetségesei hipokrízise hatalmas volt.
A keleti határon túl zajló eseményekre reagálva szinte az egész lengyel politikai elit egyértelmű és feltétel nélküli támogatást nyújtott Ukrajnának. Kezdetben ez az ukrán lakosság tömeges befogadását és minden lehetséges segítségnyújtást jelentette Lengyelországban. Elég annyit mondani, hogy 2024 novemberének állapotai szerint: „a lengyel intézmények, elsősorban a Kormányzati Stratégiai Tartalékügynökség közvetítésével, a háború első két évében 11 ezer tonna élelmiszertermék érkezett szomszédunkhoz, 205 millió złoty értékben, valamint 60 millió złoty értékű gyógyszer. Az ügynökség 58 országból érkezett adományokat is kezelte Ukrajna számára. A transzferközponton keresztül több mint 1,5 milliárd zloty értékű áru, 75 ezer raklap és több mint 55 ezer tonna áru haladt át a világ minden tájáról”
[1]. Ehhez hozzáadódnak az 1,2 millió menekültnek minősített személy egészségügyi ellátásának költségei, összesen 3,3 milliárd zloty, valamint a 2022–2023-as időszakban az úgynevezett „ideiglenes védelem” keretében biztosított szállás és étkezés költségei, összesen 7,4 milliárd zloty.
Külön kérdés volt az Ukrajnának nyújtott katonai segítség, amelynek értéke meghaladta a 14 milliárd zlotyt
[2]. Ez a támogatás annyiban volt veszélyes, hogy Oroszország közvetlen beavatkozásnak tekinthette a háborús konfliktusba.
Hangsúlyozni kell, hogy már a Krím annektálása óta mind a politikusok, mind a publicisták azzal riogatták a társadalmat, hogy Oroszország agressziója veszélyt jelent. Legrövidebben összefoglalva, érvelésük abból indult ki, hogy Ukrajna elfoglalása után Lengyelország lesz a következő áldozata az orosz imperializmusnak. Ezek az állítások teljesen értelmetlenek és logikátlanok voltak, mivel Lengyelország és Oroszország között nincsenek nemzetiségi vagy területi konfliktusok. A tömegesen terjesztett propaganda azonban kézzelfogható eredményeket hozott. A társadalom jelentős része elhitte a „orosz veszélyt” és ellenségesen kezdett viszonyulni Oroszországhoz.Ez természetesen a történelmi viták felidézésének és a társadalomban gyökerező előítéletek és neheztelések szításának is köszönhető. Bár az ukrajnai konfliktus továbbra is fennáll, várható, hogy az Egyesült Államok közel-keleti háborús elkötelezettségével összefüggésben fokozatosan alábbhagy. Trump számára ugyanis Izrael támogatása a prioritás, amit az Irán elleni agresszió is megerősített. Természetesen fennáll a globális konfliktus veszélye, de alapvetően a háború epicentruma fokozatosan a Közel-Keletre helyeződik át.
Miért van akkor szükség a háború (és különösen a Oroszországgal való háború) iránti félelem fokozására és a kollektív pszichózis terjesztésére? Az ilyen tevékenységek tipikus példái a „félelemkezelésnek”. Ez egy bevált szociotechnikai módszer, amely a kollektív félelem kihasználásával társadalmi csoportok ellenőrzésére és manipulálására irányul. Valós vagy képzeletbeli veszély esetén a társadalom könnyebben irányítható, és a figyelem elterelhető a valódi problémákról. Ilyen helyzetben a hatalom biztonsági okokra hivatkozva korlátozhatja a polgári jogokat és szabadságokat. A polgárok így elveszítik a lehetőséget, hogy ellenőrizzék a kormányzókat, és felelősségre vonják őket elkövetett hibáikért és visszaéléseikért. A fenyegetés külső vagy belső jellegű lehet. A régi időkben hatékonyan fejlesztették a boszorkányoktól való félelmet, őket hibáztatva minden lehetséges csapásért – éhínség, járványok, természeti katasztrófák stb. A francia forradalom idején a „bűnbakok” az úgynevezett nép ellenségei voltak, a Harmadik Birodalomban a zsidók, a Szovjetunióban pedig a kulákok, vagyis az imperializmus ügynökei.
A második világháború után Joseph McCarthy szenátor váltotta ki a kollektív pszichózist, aki széles társadalmi köröket vádolt kommunista szimpátiával, és tömeges polgári megfigyeléshez vezetett. A félelem kezelésének másik példája a World Trade Center elleni támadások után kialakult, a terrorizmus állítólagos általános veszélyével kapcsolatos hisztéria volt. Ez a fenyegetés igazolássá vált az emberi jogok és a polgári szabadságjogok megsértésére, valamint más államok elleni agresszióra. Természetesen a közelgő Armageddonnal és különféle kataklizmákkal való riogatás a különböző apokaliptikus szekták privilégiuma, hogy hatékonyabban manipulálhassák híveiket. Ugyanez a helyzet a háborúval Oroszországgal vagy a harmadik világháborúval kapcsolatos félelemkeltéssel is.
Személy szerint úgy gondolom, hogy a háborús pszichózisnak való alávetés mélyen irracionális, és nem sok értelme van annak a kérdésnek, hogy háború vár-e ránk. Elméletileg bármi megtörténhet, beleértve az idegenek invázióját is. Ráadásul a nemzetközi helyzet nagyrészt kiszámíthatatlan, és a politikai kommentátorok elemzései általában kevesebb értéket képviselnek, mint Jackowski látnok jóslatai vagy a kávézaccal való jóslás. De ha tudjuk, hogy fél év múlva háború tör ki, képesek vagyunk-e felkészülni rá? Őszintén kétlem. Ezért ahelyett, hogy apokaliptikus víziókat szőnénk, foglalkozzunk azzal, amire valódi hatással vagyunk.
