Az oroszok keleti terjeszkedése aláássa a morált, miközben élesen rávilágít Kijev munkaerő-problémáira.
Az elmúlt 18 hónapban Pavlo alig hagyta el a házát.
Zárkózottságának semmi köze sincs az orosz bombákhoz és drónokhoz, amelyek Kijevet bombázzák. Nem a légitámadásokat félti, hanem saját ukrán honfitársait.
A sorozók felbukkanásától fél, akik olyan ép testű férfiakat, mint ő, a frontra tartó egységekbe akarnak besorozni.
Pavlo nem lelkiismereti okokból ellenzi a katonai szolgálatot. Patriótának tartja magát, és soha nem kérdőjelezi meg Ukrajna ügyének igazságosságát. Mégis ő – és vele együtt több millióan – nem fognak harcolni hazájukért.
A szolgálat iránti vonakodás – vagy a szolgálat folytatásának vonakodása, a folyamatosan növekvő számú dezertőrök esetében – már régóta gondot jelent Ukrajnának.
Most, hogy Donald Trump megadja Vlagyimir Putyinnak azt az egy-egy elleni csúcstalálkozót, amelyet az orosz elnök évek óta áhított, ez a vonakodás válságba torkollik.
Az elmúlt 48 órában az orosz csapatok áttörték az ukrán védelmi vonalakat a szénbányászatáról ismert Dobropillia város közelében, és 9 mérföldnyit előrenyomultak Pokrovsk város környékére, amely régóta az oroszok célpontja.
Ukrajna azóta a legjobb tartalékosait vetette be a támadás lassítására, de a védelmi minisztériumhoz közeli DeepState nevű megfigyelő csoport a helyzetet „káosznak” nevezte.
Az orosz csapatok rést találtak a vonalakban, előrenyomultak, és „megerősítették pozícióikat, valamint erőket gyűjtöttek új előrenyomulásokhoz”.
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke a támadást a Trump–Putyin csúcstalálkozón a narratíva alakítására tett kísérletnek minősítette, amelynek célja annak bemutatása, hogy „Oroszország előrenyomul, míg Ukrajna teret veszít”, abban a reményben, hogy Trump támogatni fogja Putyin feltételeit.
Ez lehet, hogy igaz, de ez nem változtat a valós helyzeten.
Ukrán koncertlátogatók Harkovban. Annak ellenére, hogy a város Oroszországhoz közel fekszik, az élet szinte normálisnak tűnik. Forrás: Eduardo Soteras/The Telegraph
„Az egész védelmi vonal olyan, mint egy szita” – írta Stansislav Bunyatov, ukrán katona és blogger, és ezt a véleményt osztotta Borden Krotevhych, az Azov Brigád volt parancsnoka is.
Krotevhych így fogalmazott: „Ez a káosz már régóta növekszik, és napról napra rosszabbodik. Stabil harci vonal gyakorlatilag nem létezik.”
Ukrajna „nyilvánvalóan vesztésre áll a háborúban” – állítja Konrad Muzkya, lengyel katonai elemző, elsősorban a munkaerőhiány miatt. Akkor miért nem vonulnak be olyan férfiak, mint a 35 éves, friss apuka Pavlo?
„Valószínűleg azért, mert félek” – mondja őszinte őszinteséggel.
„Félek meghalni, vagy ami még rosszabb, elveszíteni az eszemet és teherré válni a családom számára. Félek, hogy a családom szegénységben marad. Félek, hogy a lányom árva lesz. Félek, hogy elfognak és hónapokig kínoznak.
„Szégyellem ezt. Az emberek kifogásokat keresnek, hogy ne kelljen bevonulniuk a hadseregbe. Azt mondják maguknak, hogy a kormány a hibás, vagy hogy Európa a felelős, vagy hogy valaki mást kellene elküldeni. De a legtöbbjük esetében egyszerűen csak félelemről van szó.”
A félelem is közrejátszik. De nem ez az egész történet.
Az ukrán katonák az orosz előrenyomulás visszaszorításáért küzdenek, miközben Putyin a várható megállapodás előtt további területek elfoglalására törekszik. Forrás: Diego Herrera Carcedo/Anadolu via Getty
Amikor Oroszország 2022 februárjában megkezdte teljes körű invázióját, Ukrajna 260 000 katonával rendelkezett. Nyárra ez a szám 700 000-re nőtt, miután önkéntesek áradata érkezett.
Azok az idők már elmúltak. A tartalékosok mozgósításával, foglyok toborzásával és pénzügyi ösztönzőkkel a hátrányos helyzetű falvakban élő férfiak számára Oroszország – amelynek sokkal nagyobb a népessége – 2023 végére visszanyerte számbeli fölényét.
A közelmúltig azonban Ukrajna ezt a hátrányt kiváló drónerejével kompenzálta. Oroszország azonban felzárkózott, több drónt és jobb ellenintézkedéseket vetett be, valamint egyre hatékonyabban semlegesíti Ukrajna drónjait.
„Ukrajnának gyalogsága hiányos, miközben drónjai, amelyekre védelme épült, elnyomásra kerültek” – mondja Muzyka úr. „Ennek eredményeként az elmúlt néhány hónapban azt láthattuk, hogy az oroszok több fronton is jelentős előrenyomulást értek el.”
Rosszabb helyzet, hogy Ukrajna gyalogsága egyre csökken, a dezertálások és az áldozatok száma meghaladja a tavaly mozgósított 200 000 főt.
Körülbelül 650 000 harcképes férfi menekült el Ukrajnából. Mások, mint Pavlo, bujkálnak, vagy megvesztegetik a sorozási tisztviselőket és a hadsereg pszichiátereit, hogy egészségügyi okokból mentesítsék őket a szolgálat alól.
A közvélemény negatív reakciójától tartva Zelensky ellenállt a nyugati nyomásnak, amely a sorozási korhatár 25-ről 18 évre történő csökkentését szorgalmazta, ami 800 000 potenciális újoncot jelentett volna.
A dezertálási válság még súlyosabb. Nem hivatalos becslések szerint naponta több mint 400 katona hagyja el a harcteret – kimerülve az évekig tartó háborúskodástól, frusztrálva a merev, felülről irányított parancsnokságtól, és elcsüggesztve azok által, akik elkerülik a szolgálatot. Trump elnök Moszkva felé forduló politikája még mélyebbé tette a defetizmust.
A morál összeomlása egy ördögi kört táplál.
Ahogy a sorok ritkulnak, a tábornokok más egységeket vonnak be a frontvonal feltöltésére. A légierő szerelőit és radaroperátorait gyalogosként küldik harcba, ahol az életkilátások sokkal rövidebbek. Ez pedig még inkább megerősíti a szolgálatot elkerülők elszántságát, hogy távol maradjanak.
Az ukrajnai keleti részén évek óta dúló heves harcok nyomán a városok romokban hevernek, és több tízezer katona vesztette életét. Forrás: Alexander Ermochenko/Reuters
„Nem szégyellem bevallani, hogy félek a gyalogsághoz csatlakozni” – mondja Oleksandr, egy 36 éves programozó, aki bujkál.
„A katonaságnál dolgozó ismerőseim szerint a katonaságnak jelenleg rendelkezésre álló kevés számú sorozott közül gyakorlatilag mindenkit a gyalogsághoz küldenek, amelynek soraiban a legtöbb áldozatot követelik.”
Ukrajna egyre inkább két országnak tűnik: az egyik harcol, a másik nem.
Olyan városokban, mint Lviv, Kijev és még Harkov is – amelyek sokkal közelebb vannak a frontvonalhoz – az élet, ha nem figyelünk oda, szinte normálisnak tűnhet.
Az üzletek nyitva vannak. Az éttermek, éjszakai klubok és operaházak tele vannak. Az ember többnyire úgy dönthet, hogy figyelmen kívül hagyja a háborút.
Egy nő szelfit készít az Ukrajnai Nemzeti Operában. Az olyan városokban, mint Kijev, amelyek távolabb vannak a frontvonaltól, szinte el lehet feledkezni a háborúról. Forrás: Eduardo Soteras/The Telegraph
A frontvonalbeli városok romjai között és a csatatéren nincs menekvés. A kudarcok ellenére sok katona tovább harcol.
„Nem tervezem, hogy hamarosan abbahagyom” – mondja Oleg, aki Pokrovsk közelében szolgál, nem sokkal azután, hogy egy közeli barátját elvesztette a harcban.
„Ha most feladnám, nem érezném magam férfinak – nem érezném jól magam. Úgy érezném, hogy cserben hagyom a csapatomat és a családomat.”
De még a legelszántabbak számára is megváltozott a helyzet. A teljes összeomlás továbbra is valószínűtlen, de a veszély az, hogy a defetista hangulat önbeteljesítővé válik.
Muzkya úr rámutat: „Ha vesztésre állsz és munkaerőhiány van, akkor nyilvánvaló, hogy ha ukrán férfi vagy, akkor a csatlakozási hajlandóságod sokkal kisebb, mint 2022-ben, amikor Ukrajna visszaszorította az oroszokat és úgy tűnt, hogy győzni fog.”
