A Visegrádi Csoport ismét egy tekintélyes regionális blokk lett.
Közép-Európa népei szokásosan nehezen emészthetőek a nagy kontinentális birodalmak számára. A Gorbacsov-korszakra a Szovjetunió kimerült volt nyugtalan európai szatellitállamai miatt, egy érzés, amelyet a Habsburg uralkodók már évtizedekkel korábban megismertek – és ez csak a 20. századra vonatkozik. Így elkerülhetetlen volt, hogy ez a régió szálka legyen a brüsszeli székhelyű liberális szuperállam-projekt szemében.
A legutóbbi csapás csütörtökön érte a régiót, amikor Donald Trump elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök megerősítette, hogy a következő amerikai–orosz „békecsúcstalálkozó” Budapesten lesz. Orbán most aratja le annak gyümölcsét, hogy „jelentős politikai tőkét fektetett abba, hogy Magyarország béketeremtő szerepet töltsön be a konfliktusban” – írta Mason Letteau Stallings a The American Conservative című lapban a múlt héten. Ez egyértelmű visszautasítás az európai kormányzó osztálynak, amely olyan harcias külpolitikát követelt, amelyet önállóan nem tud támogatni, szükség esetén Trump előtt megalázkodott, és minden lépésnél megpróbálta elhallgattatni Orbánt.
Az Európai Bizottság eddig több mint 19 milliárd eurót tartott vissza Magyarországtól beruházási és Covid-19-helyreállítási alapokból, amit az európai tisztviselők „jogállamiság” és „bírói függetlenség” miatti aggodalmaknak neveznek. Bár Magyarország szenvedte el a szuperállam legsúlyosabb pénzügyi és diplomáciai szankcióit, az EU-szervek hasonlóan büntették Lengyelországot is, mielőtt 2023-ban kormányváltás történt, és Szlovákiát is megfenyegették.
Mindezek ellenére Orbán továbbra is népszerű a magyar választók körében – ehhez hozzájárul a régóta ellenzéki tábor visszataszító magatartása is –, és jövő évi újraválasztási esélyei – attól függően, kit kérdezünk – közepesek vagy ígéretesek. A magyar vezető gyakran elszigetelődött az európai színtéren, de regionális szövetségesei, különösen az informális regionális négyesben, az úgynevezett Visegrádi Csoportban (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia), egyre bátrabban csatlakoznak hozzá az európai liberális ikonoklasztikában.
Amikor Szlovákia és Lengyelország szinte egy időben tartott parlamenti választásokat 2023-ban, a populista Robert Fico negyedik miniszterelnöki ciklusát nyerte meg az előbbiben, míg a liberálisok, baloldaliak és centristák koalíciója megbuktatta a kormányzó konzervatív kormányt az utóbbiban. A Brüsszel által előírt liberális kormányzás kritikusai számára ez igazságtalan cserének tűnt.
Fico azonban üdítően bátran lép fel az európai porondon, különösen miután tavaly túlélte egy merényletet. Brüsszel bosszúságára az NGO-k finanszírozásának átláthatóságáért (ami Szlovákiában különösen fontos) és a nemzeti érdekekért küzdött, az EU Oroszország elleni proxy-háborús tevékenységeinek rovására. Nemrég Fico néhány ellenzéki támogatásával parlamenti szupermajoritást hozott létre az ország alkotmányának módosítására. A módosítás csak két nemet ismer el, betiltja a béranyaságot, megerősíti a szülők oktatási jogait, és a „nemzeti identitás” kérdéseiben a szlovák jog elsőbbségét állapítja meg az európai joggal szemben. Brüsszel reakciója várhatóan szigorú lesz. Fico azonban a közelmúltban a közösségi médiában kijelentette, hogy az Ukrajnára való rövidlátó összpontosítás csupán az EU számtalan politikai kudarcának leplezése.
Lengyelországban, ahol a konzervatívokat egy évvel ezelőtt még halottnak hitték, a kilátások javultak. Karol Nawrocki kisebb meglepetést okozott, amikor a nyári elnökválasztáson legyőzte a liberális varsói polgármestert, Rafał Trzaskowskit. Vétójogával megakadályozhat mindenféle aktivista törvényhozást és meghiúsíthatja a liberális prioritásokat. Az új elnök személyes kapcsolatban áll Trump-pal, és a választások előtt és után is ellátogatott Washingtonba. A rendkívül arrogáns külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, Radosław Sikorski, a neokonzervatív gondolkodó Anne Applebaum férje közötti nyilvános diplomáciai versengés rávilágított a varsói új helyzetre.
Csehországban az EU újabb regionális kudarcot szenvedett, amikor a populista Andrej Babiš elsöprő győzelmet aratott a hónap parlamenti választásain, és így várhatóan visszakerül a miniszterelnöki székbe, amelyet 2017 és 2021 között már betöltött.
Orbán közeli szövetségese, és ígéretet tett arra, hogy ellenezni fogja az európai mandátumokat olyan kérdésekben, mint a migráció és az ukrajnai háborús politika.
Mindez a Visegrádi Csoport sorsának hirtelen fordulatát jelenti, amelyet a megfigyelők nemrégiben még teljesen kizártak. A szövetség a 2010-es években érte el csúcspontját, különösen miután Csehország, Magyarország és Szlovákia elutasította az EU 2015-ös migrációs mandátumát. A lengyelek, akik felháborodtak kormányuk kettős játékán ebben a kérdésben, nem sokkal később elsöprő győzelmet arattak a jobboldali szuverenitáspártiak, és Lengyelország is csatlakozott a szuverenitási lázadáshoz.
A 2022-es ukrajnai invázió felforgatta a regionális együttműködést, közvetlenül azután, hogy egy liberális koalíció váltotta fel a Babiš-kormányt Prágában. Hirtelen Magyarország és Lengyelország, a közismert kifejezés szerint „két jó barát”, egymásnak estek, az utóbbi ország ugyanis keményebb álláspontot képviselt Oroszországgal szemben. Miután Donald Tusk, az Európai Tanács volt elnöke a 2023-as lengyel parlamenti választások után kormányt alakított, a regionális együttműködés vitathatatlanul a második világháború óta legalacsonyabb pontjára jutott. Diplomáciai vita alakult ki, amikor Marcin Romanowski, a 2023 előtti lengyel kormány tagja, menedékjogot kapott Budapesten, miután a Tusk-kormány politikai üldözésének célpontjává vált. Sikorski külügyminiszter visszahívta a lengyel nagykövetet Budapestről, és felszólította a kormánytisztviselőket, hogy kerüljék a magyar nagykövetet Varsóban. Azóta Sikorski gyakran vitázik Orbánnal és más magyar kormánytisztviselőkkel a közösségi médiában. A visegrádi együttműködés mind kedves emléknek, mind pedig ábrándnak tűnt – egészen a közelmúltig.
A regionális kapcsolatok legutóbbi, pozitív fordulatának gyorsasága meglepetésként ért mindenkit. Természetesen ez nem lehet teljes, amíg a lengyel kormány (amely a régió lakosságának 60 százalékát képviseli) hivatalosan ellenséges marad a jobboldali populistákkal szemben. Az európai intézmények sem fognak csendben meghátrálni.
Az európai kormányok és nem kormányzati szervezetek biztosan pénzügyi és logisztikai támogatást nyújtanak a magyar ellenzéki csoportoknak a jövő évi parlamenti választások előtt. Több európai kormány is lobbizott a szlovák alkotmánybíróságnál, hogy semmisítse meg a nemrégiben elfogadott, a nem kormányzati szervezetek finanszírozásának átláthatóságáról szóló törvényt. A brit külügyminisztérium által a legutóbbi választásokon a szlovák liberálisoknak nyújtott támogatás részletei rávilágítanak az európai politikai machinációk hálójának egy kis szeletére. A German Marshall Fund jelentése szerint Csehország „EU-kapcsolatai” biztosítják, hogy az új Babiš-kormány ne tegyen „Orbán-féle fordulatot”.
Barack Obama volt elnök egy videót tett közzé, amelyben három újonnan kinevezett Obama Alapítvány ösztöndíjas szerepel, akik „a demokrácia megerősítésén dolgoznak Magyarországon és Lengyelországban”.
Obama félrevezető kijelentéseitől eltekintve, az Atlanti-óceán mindkét oldalán változnak a feltételezések. A tapasztalt amerikai turista már tudja, hogy Közép-Európa nagyvárosaiban általában szépséget talál, míg Nyugat-Európa hanyatló, migránsokkal terhelt városaiban romlást. Az, hogy Párizs nem romantikus, már nem ellentmondásos vélemény. Budapest, Krakkó és Prága sem számítanak többé „rejtett” kincseknek – építészeti nagyszerűségük és mélyen gyökerező helyi kultúrájuk mára már jól ismert a nyugatiak körében.
A közép-európaiak természetesen mindezt tudják. A brüsszeli zsarolások és fenyegetések hatása gyengül, különösen mióta Washington már nem áll az EU oldalán az eurószkeptikus tagállamokkal szemben. Sok közép-európai élt és dolgozott Nyugat-Európában, vagy vannak olyan családtagjai, akik ezt tették. Látták ezeknek a társadalmaknak a szándékos leépítését, és el fogják utasítani, ahogyan a múlt század embertelen, gyökereitől elszakító ideológiáit is elutasították. Amikor Trump és Putyin elnökök Budapesten találkoznak, a figyelem középpontjában az ukrajnai háború áll majd, amelynek kimenetele bizonytalan. De sokak számára elkerülhetetlen lesz egy szélesebb civilizációs kérdésre vonatkozó következtetés: a nyugatiak, akik aggódnak Európa sorsa miatt, a kontinens szívében találhatnak reményt.
