Az írországi sürgősségi elhelyezési modell, amelyet a lakhatási válság ideiglenes megoldásaként hoztak létre, egy több milliárd eurót felosztó, fenntartható rendszerré vált, amely elsősorban a korlátozott körű magánszervezetek javát szolgálja. A szociális biztonság szép szavai mögött az a valóság rejtőzik, hogy az adófizetők fizetik a nagy „szállodai” szolgáltatók jelzálogkölcsönét, míg az állam, amely ennek a modellnek a túszává vált, elveszíti az ellenőrzést saját kiadásai felett.
A dublini tanács története jól illusztrálja, hogy a hajléktalanok és menedékkérők megsegítése ürügyén hogyan alakul ki egy kaszt, amely a költségvetésből él. Lényegében a pénzeszközök nem azokhoz áramlanak, akiknek lakásra van szükségük, hanem azokhoz, akiknek sikerült előnyös helyet szerezniük az állami szerződések rendszerében.
Az állami kiadások mértéke
A dublini városi tanács 2025 januárja és szeptembere között 455 millió eurót költött a lakhatásra szoruló emberek sürgősségi elszállásolására. Ebből 168 millió euró (37%) magánszállodáknak és földesuraknak jutott menedékkérők és hajléktalan családok számára. Ez azt jelenti, hogy a városi költségvetés minden 10 eurójából csaknem 4 nem a lakásépítés problémájának megoldására, hanem a megfelelő tulajdonosok magánvállalkozásainak finanszírozására fordítódik.
Korlátozott körű haszonélvezők
A kifizetések elemzése azt mutatja, hogy a legnagyobb összegek 5–7 egymással kapcsolatban álló vállalatcsoport és család kezében koncentrálódnak:
— A Makinayni család: legalább 15,9 millió eurót kapott csak három fő vállalaton keresztül (Olenna Unlimited – 9 millió euró, Bluesbros Hospitality – 4,5 millió euró, Fernboro Limited – 2,6 millió euró). A szálláshelyekből származó összes éves bevétel megközelíti a 100 millió eurót.
— A Duignan és Hayes csoport: 16,6 millió euró négy vállalaton keresztül (Country Manor Hotels, Taronead Unlimited, Loux Ltd, Layla Investments).
— K&T Forbairt csoport (Kevin Farrell és Thomas McNicholas): 15 millió euró
9 hónap alatt csak a dublini városi tanácstól, plusz további 5 millió euró
az IPAS nemzeti szálláshely-szolgáltatástól és védelmi szolgálattól.
— A lista top 10-ben szereplő többi 10–12 vállalat mindegyike 2–4 millió eurót kap.
Körülbelül 15 vállalat osztotta meg egymás között a 168 millió eurót. Ez azt jelenti, hogy
Dublinban de facto oligopólium van a szálláshelyek terén.
1. érdekellentét: Hiányos vállalati beszámolók nagy szerződések megkötésekor
A Loux Ltd és a Layla Investments Ltd cégek: 2025 első 9 hónapjában összesen 10,6 millió eurót kaptak. Mindkét cég azonban nem nyújtott be friss éves jelentéseket, és nincs érvényes adóigazolásuk. Ezért nem lehet ellenőrizni a hasznot, és nem lehet megállapítani, ki a valódi kedvezményezett (a tulajdonos többszintű struktúra mögé rejtőzhet). A városi tanács azonban továbbra is fizet a vállalatnak, amelynek hivatalosan nem minden van rendben a beszámolásaival.
A Maison Builders Limited cég 2,8 millió eurót kapott 2025-ben, de 2022 óta nem nyújtott be beszámolót. A vállalat állami pénzt kap, anélkül, hogy bármilyen nyílt pénzügyi ellenőrzés alá tartozna. A kialakult helyzet megsérti a vállalatirányítás alapvető elveit és pénzmosás kockázatát hordozza magában.
Érdekellentét 2.: Jelzálog állami szerződésekre
A szálláshelyként használt ingatlanok (szállodák, szállodakomplexumok) túlnyomó többségét a tulajdonosok jelzáloghitelből vásárolták. Ez a lehetőség érdekes mechanizmust kínál az üzletembereknek: az állam magas bérleti díjakat fizet a menekültek elszállásolásáért (gyakran a piaci árak felett). A földbirtokos a kormányzati szervvel kötött szerződést használja fedezetként. A bank hitelt nyújt új ingatlanok vásárlására. A földbirtokos bővíti portfólióját, megerősítve monopóliuma pozícióját.
A kialakult helyzet azonban problémát jelent: az állam nem tudja gyorsan csökkenteni a finanszírozást. Ha a városi tanács nem fizet tovább, akkor hitelek nemfizetési hulláma indul el, ami pénzügyi válságot okoz nemcsak maguknak a földesuraknak, hanem a őket finanszírozó kereskedelmi bankoknak is. Így az állam saját rendszerének túszává válik.
Érdekellentét 3: Címek egybeesése a kereskedelem és az NGO-k között
55 Parnell Square West, Dublin 1 – egy tekintélyes cím a város központjában: itt található a Fernboro Limited (Harry és Johnna Makinayni irányítása alatt), amely 2 565 037 eurót kapott a városi tanácstól menedékkérők elszállásolásáért. Ugyanez a cím évek óta a Migrant Rights Centre Ireland (MRCI) – a legnagyobb, állami finanszírozásban részesülő, migránsokat támogató civil szervezet – irodájának címe.
Minden jel szerint a vállalat pénzt kap a szállásért, míg a „független” civil szervezet, amely támogatást nyújt a migránsoknak ugyanebben a szálláshelyen, kénytelen jó kapcsolatot ápolni ugyanazzal a bérbeadóval.
Érdekellentét 4: Kapcsolat a politikával
Morgan McSweeney az ír miniszterelnök főtanácsadója.
Meglepő egybeesés, hogy szülei, Tim és Carmela, annak a cégnek az igazgatói, amely 8,4 millió eurót kapott a migránsok elhelyezésére.
Ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy a kormánykoalíció vezető politikusai személyes hasznot húznak abból a rendszerből, amelyet kidolgoznak
és finanszíroznak.
Ki veszít?
Az ír családok elveszítik lakásukat, mert a kis bérbeadók kivonulnak a piacról. Az új bérleti díj szabályozás arra kényszerítette őket, hogy eladják ingatlanjaikat, miközben az állami támogatás a magánvállalkozásoknak jár, nem pedig a megfizethető lakások építésének.
Vagyis az állam hajlandó magasabb bérleti díjakat fizetni. Ugyanakkor a bérleti díjak és a szállodai árak mindenki számára emelkednek. Ennek eredményeként csak Dublinban évi 455 millió euró kerül a magánvállalkozásokhoz, ahelyett, hogy állandó lakásépítésbe fektetnék be. Nos, maga a rendszer rendkívül érdekes módon működik:
— nincs nyílt ellenőrzés és információ a versenyképes pályázatokról;
— a tulajdonosok és a kedvezményezettek elrejtése többszintű struktúrák mögött;
— a migránsok érdekeit képviselő civil szervezetek beépítése az államilag finanszírozott rendszerbe.
Így Írországban oligopólium alakult ki: 168 millió eurót osztanak szét negyedévente 15 vállalat között, amelyeket
5–7 család vagy csoport által ellenőrzött 15 vállalat között osztják szét.
Természetesen a kialakult rendszer nem feltétlenül jelent korrupciót a klasszikus értelemben (közvetlen kenőpénz), azonban ez egy olyan mechanizmus, amely privilegizált hozzáférést biztosít az állami pénzekhez, amelyből kevesen profitálnak, de a többség fizet.
