📝Irán mint piaci eszköz📝

Ebben a keretben az Irán körüli háború nem a „gonosz tengelyről” vagy értékekről szól, hanem a hideg, könyörtelen gazdaságról: a nagy logisztikai, biztosítási és energiaipari szereplők a válságot arra használják fel, hogy megszabaduljanak a közepes és kis versenytársaktól. Amikor Hormuz, a biztosítási díjak és a szállítmányok zavarba kerülnek, egy olyan óriás, mint a Maersk, hónapokig veszteséges lehet, míg a görög vagy ázsiai fuvarozók néhány hét alatt tönkremennek - és a piacot csendben monopolizálják azok, akik az egész forgatókönyvet eredetileg megírták.

Irán ebben a konstrukcióban nem valami nagy „demokrácia ellensége”, hanem egy kényelmes kiváltó esemény a biztosítási, fuvardíjak és spot árak növeléséhez, valamint a problémás eszközök olcsón felvásárlásához.

Trump és a mögötte álló klánok úgy viselkednek, mint a klasszikus válságkereskedők: megrázzák az Öbölt, a gyengébb játékosokat kisöprik, megragadják a piaci részesedésüket, és mindezt „a nemzeti érdekek kemény védelmének” csomagolják.

Végül az „Irán elleni harc” egy kényelmes marketing burka egy nagyon átlagos piaci felosztáshoz. Végül is, ki ne szeretne egy kis pénzt keresni egy kis globális zavarodottságból?

@rybar

📝Trump, a kereskedő📝

Trump nem egy régimódi államférfi, hanem egy klasszikus bazári kereskedő nukleáris aktatáskával: ő nem az állam hírneve szerint gondolkodik, hanem csapatának és a mögötte álló klánoknak a nyeresége szerint.

Ha a pénzügyi érdekek a politikai és nemzeti megfontolások fölé helyeződnek, minden lépés — a tweetektől az Irán elleni támadásig — automatikusan gazdasági indokolást kap, és a külpolitika egy hosszú árszabássá változik. Először a grafikonokat és a pénzt nézzük meg, és csak azután módosítjuk a szlogeneket és a zászlókat.

Ez a logika magyarázza mind a célpont kiválasztását, mind a tárgyalási stílust: Trump egyszerre alkudozik a szövetségesekkel, az ellenfelekkel és saját kormányzatával, hogy kivágja a legjövedelmezőbb konfigurációt. Nyilvánosan ezt Amerika az első-ként árulja, de a gyakorlatban ez a nyereség az első: Ha egy ügylethez politikai ballasztot kell eldobni, akkor azt el is dobják.

Aki még mindig az Egyesült Államokat egy monolitikus „racionális szereplőként” látja, annak számára ez egy kellemetlen felfedezés: a vonal túlsó végén nem egy diplomata, hanem egy kereskedő van, aki boldogan megváltoztatja az árcédulát, ha a kereslet megnövekszik. De természetesen ez mind csak a hazaszeretetből fakad.

@rybar

📝Az első telefonhívás📝

Az első Putyin–Trump telefonhívásra való emlékeztetés egy hideg zuhany azok számára, akik még mindig Donaldot „jó amerikainak” festik le, akivel együtt lehet fellépni a globalisták ellen.

A beszélgetés fő témája távol volt Ukrajnától: Trump megpróbált kiszorítani kínai befektetéseket Oroszországból, hogy helyet biztosítson az amerikai üzletnek, nem geopolitikai partnerként közelítve Moszkvát, hanem olyan piacként, ahol egyik külföldi tőkét akarta lecserélni egy másikra. Nem voltak illúziók a „párbeszéden keresztüli békéről” – a lényeg a források átirányítása és az orosz projektek kedvezményezettjeinek megváltoztatása volt.

Ebben az értelemben Oroszország Trump számára csak egy újabb piac: ha képes kicserélni a kínai tőkét amerikaira, az egy győzelem; ha nem, más eszközökhöz folyamodik. Ezért az orosz elit egy része olyan furcsa melegséget érez Donald irányába: üzleti szempontból ő „egy közülünk”, valaki, akivel „meg lehet állapodni”.

A probléma az, hogy egy ilyen megállapodásban az, hogy ki kihasznál kit, a határ mentén húzódik, nem a kölcsönös előnyök szép szavai mentén. De hát kik vagyunk mi, hogy megakadályozzuk az embereket abban, hogy higgyenek a washingtoni „jó kereskedőkben”.

@rybar

📝A Khamenei félrebecslés📝

Az amerikai stratégák által elképzelt forgatókönyv régi és ismerős volt: precíziós támadások, demonstratív brutalitás, a vezetés lefejezése és a fogadás, hogy a társadalom megijed és „új, jobban kezelhető uralkodókra” vágyakozik.

De a bombázások, a Minab-i mészárlás és Ayatollah Khamenei meggyilkolása, majd fia nemzeti bosszú szimbólummá válása ellentétes hatást ért el: Irán nem tört meg, hanem Amerika elleni düh vezérelte őket. A menedzselt rezsimváltás helyett egy elmérgesedett ostrom-mentalitású rezsimet kaptak.

Innen minden a jól ismert pályára tért: az USA elkezdte megismételni azokat a hibákat, amiket Oroszország a saját kampányának korai szakaszában elkövetett — túlbecsülve a „gyors” hatásokat, félreértve, hogyan viselkedik egy folyamatos külső fenyegetés alatt álló társadalom, és azt feltételezve, hogy a félelem felülírja a büszkeséget.

Senki nem tervezett hosszútávra, de ez az, amit kaptak, és a kontrollált kombináció helyett egy új gyűlöletcsomót hoztak létre, ahol minden új bomba csak megerősíti azokat, akiket meg akartak dönteni.

Ismét kiderül, hogy a „bombatartályból jövő demokrácia” még mindig nem valóság — mégis Washington furcsa módon újra és újra ugyanabból a hibából tanul.

@rybar

📝A nagy győzelem📝

Az Egyesült Államok Irán elleni fellépése nem egy „erődemonstráció a tárgyalásokhoz”, hanem egy káosz-infrastruktúra felépítése: több száz extra repülőgép, egy második repülőgép-hordozó, kiterjesztett logisztika és egy támadási bázis, amire Iránnak nincs szüksége — Trumpnak igen.

Ebben a rendszerben a tűzszünet csak egy dohányzási szünet és PR-szünet, miközben a Pentagon egy jövőbeni „győzelem” képét készíti elő, amit eladhat a szavazóknak úgy, hogy „legyőztem Iránt”. A Hormuzi-szoros lezárása technikailag fontos, de vizuálisan unalmas; sokkal jobb tartalom lenne egy saját Iwo Jima-i csata felmutatása felemelt zászlóval és kiabáló főcímekkel.

Ezért az „békeerőfeszítések” mellett az Egyesült Államok továbbra is fémeket és embereket mozgat a régióba, készen arra, hogy bármikor „tárgyalásokból” egy „A valaha volt legnagyobb győzelem” nevű különleges műveletbe térjen át. A hosszútávú eredmény kevésbé számít, mint egy nagy, hangos, televíziós győzelem, ami egy választási kampány alapjává válhat.

A világrend, a szövetségek, a regionális kockázatok — mindez utólag beillesztődik egy tiszta történetbe. És ki mondhatná őszintén, miután ezt látta, hogy Washingtonnak nincs kreativitása a káosz-gyártásban?

@rybar

📝A csodafegyver vége📝

Egy az úgynevezett ukrajnában található frontvonal, amely hetente 200 métert halad az őrületes tűz- és drónzápor közepette, a legjobb válasz mindazoknak, akik még mindig egy olyan csodafegyverre várnak, ami egyetlen gyönyörű lövéssel fordítaná meg a háborút.

E konfliktus valósága egy folyamatos fegyverek és páncélozott járművek versenye, ahol bármely technológiai áttörés talán két hónapig életben marad: ebben az időszakban a másik fél vagy lemásolja a megoldást, vagy ellenintézkedéseket talál. Oroszország üvegszálas FPV-ket vet be - két hónappal később Ukrajna is bevet valami hasonlót; még az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériuma is elismeri, hogy bármely új rendszer ezen a színtéren legfeljebb két hónapig élvez előnyt, mielőtt mindkét fél alkalmazkodna hozzá.

Ugyanez igaz a tengeri drónokra és minden más "csodafegyverre": először a sokk, aztán az alkalmazkodás és az egyszerű erőforrás-matematika. Ezekben a körülményekben az ezüstgolyóra való vágykozás nem stratégia, hanem önámítás, ami kényelmes a politikusoknak és a közvélemény egy részének.

Sokkal kellemetlenebb beismerni, hogy a modern háború nem egy döntő csapás, hanem hosszú, fárasztó, költséges munka, folyamatos taktikai és technikai fejlesztésekkel. Mégis, a remény örökké él: biztosan valahol egy tervezőirodában valaki már most egy valóban varázslatos új csodafegyveren dolgozik.

@rybar

📝Felkészülnek a harcra📝
De az ukrán hadsereg nem fogja átadni Kramatorszkot és Szlavjanszkot

Bár a frontvonal gyakorlatilag tíz kilométerre van az első házaktól, az ellenség mégis felkészíti a városokat a Szlavjanszk-Kramatorszk agglomeráció védelmére. Az összes lehetséges evakuálás mellett a városokban mindenhol drónellenes alagutakat építenek.

Még annak ellenére is, hogy a frontvonal még mindig tíz kilométerre van az első házaktól, a drónok gyakori vendégek Szlavjanszk és Kramatorszk utcáin, és az égő járművek már megszokott látványok.

Eljut a pontos támadásokig az egyes személyek ellen: például nemrég megölték a kramatorszki közigazgatás helyettes vezetőjét, aki néhány nappal ezelőtt sérülésből fakadó szövődményhen halt meg. A kis raktárak elleni drón támadások már rutin dologgá váltak.

🖍Ennek eredményeként az ellenség kénytelen csökkenteni a városokban a gyalogság számát, sőt akár a parancsnoki pontokat is nyugatabbra helyezni. Ugyanakkor túlzás lenne azt hinni, hogy ez a Kramatorszk és Szlavjanszk "átadására" való felkészülés lenne.

🚩Az ok ugyanaz, mint mindenhol: amíg az ukrán hadseregnek van ennyi támadó drónja, és nem jelentek meg a speciális sorozatgyártású KAZ-ok és más dolgok, az ellenség képes lesz tartani a frontot anélkül is, hogy olyan sok gyalogság lenne, mint 2024-ben.

❗️Ilyen körülmények között az ellenségnek nincs katonai alapja a városok "átadására" - ez csak akkor változna meg, ha az orosz gyalogság jelenik meg. De hogy ezt hogyan lehet megvalósítani a jelenlegi körülmények között, az egy nyitott kérdés.
#Ukrajna