Mik azok a Kalibr és H-101 cirkálórakéták és mitől lettek hatékonyak Ukrajnában? (Archív cikk)

A NATO-országok továbbra is egyre feljebb lépnek az Oroszországgal való eszkalációs ranglétrán, egyre halálosabb és fejlettebb fegyverekkel látva el Kijevet. Kijev állítólag már az oroszok legjobb cirkálórakétáinak, a Kalibrnek és a H-101-nek a nyugati analógjait akarja. Mik a rakéták jellemzői? Miért akarja ezeket az ukrán hadsereg? A Szputnyik elmagyarázza.

A közel 100 milliárd dolláros katonai támogatás, amelyet a nyugati országok mostanra nyújtottak Ukrajnának, beleértve a rövid, közepes és nagy hatótávolságú tüzérségre, többszörös rakétakilövő rendszerekre (MLRS) és cirkálórakétákra szánt milliárdokat, nem csillapította az ukrán hadsereg ambícióit, Kijev az orosz ultranagy hatótávolságú cirkálórakéták NATO-ellenpéldáit keresi.

“Az orosz Kalibr és H-101-esek másolatait szeretnénk” – mondta az ukrán vezérkar egyik forrása a héten a brit üzleti médiának.

A tisztviselő kiemelte az orosz fegyverek sebességét, manőverezőképességét és lopakodó tulajdonságait, mondván, hogy ezek megnehezítik a fegyverek elfogását, és hangsúlyozta, hogy Kijev továbbra is hajlandó használni a nyugatiak által biztosított nagy hatótávolságú csapásmérő fegyvereket, “amint van célpontunk, és el tudjuk találni”.

Mi az a Kalibr cirkálórakéta?

A Kalibr (szó szerint “kaliber”) a neve egy egész család orosz hajó-, tengeralattjáró-, szárazföldi támadó-, tengeralattjáró-, hajó- és (a jövőben) földi indítású cirkálórakéta-családnak, amelynek hatótávolsága 220 és 4500 km között van, és 400-500 kilogramm robbanóanyag vagy nukleáris fegyver lehet a hasznos terhe.

A Kalibr fejlesztése az 1980-as években kezdődött, amikor a szovjet hadsereg megbízta a szverdlovszki székhelyű Novator Tervezőirodát (ma az Almaz-Antej része) a KS-122 stratégiai cirkálórakéta új, nem nukleáris változatának megalkotásával; az új rakéta fejlesztési munkálatai, amely a repülés utolsó szakaszában szuperszonikus gyorsító képességgel rendelkezik, 1990-ben fejeződtek be. A Kalibr először 1993-ban mutatkozott be a nyilvánosság előtt egy katonai kiállításon, de az orosz hadseregbe történő átadása a Szovjetunió összeomlása és a katonai kiadások mélyreható csökkentése miatt lelassult.

A rakéta legnagyobb előnye a moduláris felépítésében rejlett, valamint abban, hogy számos különböző típusú célpont ellen alkalmazható, és különböző tengeri és légi platformokról indítható. Ez, valamint lenyűgöző hatótávolsága és sebességi jellemzői lehetővé tették, hogy a rakéta sértetlenül túlélje a posztszovjet átmeneti időszakot.

Oroszország az 1990-es évek közepén kezdte meg a Kalibr gyártását, a mérnökök az elmúlt két és fél évtizedben több mint egy tucat hazai és exportált változatot fejlesztettek ki. A Kalibr első operatív bevetésére 2015-ben került sor, amikor a rakétákat szíriai terrorista milíciák ellen vetették be, az Orosz Haditengerészet kis korvettjeiről indítva a Kaszpi-tengeren, valamint nehézfregatt hadihajókról és tengeralattjárókról a Földközi-tengeren.

Miután a donbásszi válság 2022 elején Ukrajnában a NATO teljes körű proxyháborúvá eszkalálódott, Oroszország több tucat Kalibr rakétát kezdett kilőni katonai célpontokra Ukrajna-szerte, a rakéták parancsnoki pontokat, légi bázisokat és légvédelmi rendszereket céloztak. Tavaly ősszel a Kalibreket Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen vetették be, válaszul az orosz polgári infrastruktúra, köztük a krími híd elleni ismételt kijevi támadásokra.

Orosz katonai megfigyelők a Kalibreket az ukrán válságban eddig használt “leghatékonyabb” nagy hatótávolságú rakéták között dicsérték, mivel autonóm inerciális irányítórendszerük, zavarásállóságuk, repülés közbeni földközelbe bújásuk és a végső szakaszban egy egyedülálló manőverrel történő gyorsításuk drámaian megnöveli a rakéták képességét az ellenséges lég- és rakétavédelem áthatolására és a célpontok eltalálására.

Mi a Kalibr NATO megfelelője?

A Kalibr legközelebbi sorozatgyártású NATO-analógja a Tomahawk – az univerzális amerikai nagy hatótávolságú, minden időjárási viszonyokra alkalmas szubszonikus cirkálórakéta. Az 1980-as években bevezetett és számos változatot tartalmazó rakéta 450 kg-os hagyományos hasznos teherrel vagy W80-as, alacsony-közepes hatásfokú nukleáris robbanófejjel szerelhető fel, hatótávolsága pedig a modifikációtól függően 460 és 2500 km között van.

Míg Oroszország a Kalibr változatát legalább négy országba (Algéria, Kína, India és Vietnam) exportálta, Washington szigorúan korlátozta a Tomahawk szövetségesek számára történő rendelkezésre állását, és eddig csak az Egyesült Királyságba exportálta.

A Tomahawknak számos ismert hátránya van a Kalibrrel szemben, többek között az állandó szubszonikus repülési sebessége, ami sebezhetőbbé teszi az ellenséges légvédelemmel szemben, a gyengébb pontossági és hatótávolsági jellemzők, valamint a silány teljesítmény (amint azt 2003-ban Irakban, amikor az iraki légvédelem akár 30 Tomahawkot is lelőtt, illetve 2017-ben és 2018-ban Szíriában, ahol a kilőtt amerikai, brit és francia rakéták jóval több mint fele nem érte el a célját).

Jurij Knutov orosz hadtörténész, a Moszkva környéki Légvédelmi Múzeum igazgatója szerint a Kalibr sebességi jellemzői, és különösen az a képessége, hogy repülés közben változtatni tudja a sebességét, kiemeli a NATO-analógokkal való összehasonlításban.

“A Tomahawkok többé-kevésbé stabil repülési sebességgel rendelkeznek, míg ha a Kalibrről beszélünk, akkor meglehetősen széles tartományban képesek módosítani a repülési sebességet” – mondta Knutov a Sputniknak, hozzátéve, hogy a Kalibr egyedi, haranggörbe-szerű manőverezése a repülés utolsó szakaszában “gyakorlatilag áthatolhatatlanná teheti a rakétát az ellenséges légvédelem számára”.

A Kalibreket modern algoritmusokkal is felszerelték, amelyeket kifejezetten a modern légvédelem kompenzálására és kikerülésére terveztek, ezek a képességek pedig a szakértő szerint “elég komoly előnyt” biztosítanak a rakétáknak.

“Ezek a rakéták nem nagyon sebezhetőek Ukrajna lég- és rakétavédelmi rendszereivel szemben. Ez a legfontosabb” – hangsúlyozta Knutov, rámutatva, hogy a Kalibr “folyamatosan módosításokon esik át“, és már készül egy új változat egytonnás robbanófejjel, valamint javított pontossági és sebességi jellemzőkkel.

Mi az a H-101 rakéta, és van-e NATO-analógja?

A H-101 (termonukleáris hasznos teherrel rendelkező változatában Kh-102 néven ismert) egy stratégiai, ultranagy hatótávolságú cirkálórakéta, amelyet 2013-ban állítottak szolgálatba az orosz hadseregnél, és amelyet a legendás Raduga Tervezőiroda (amely az első orosz hiperszonikus fegyverek fejlesztéséről ismert) fejlesztett ki az 1970-es és 1980-as évekre visszamenőleg. A H-101/102 akár 5500 km-es repülésre is képes, hagyományos változatában 400 kg-os, nukleáris üzemmódban pedig 250 kilotonnás és egy megatonnás robbanófejjel rendelkezik, és az orosz stratégiai bombázóflottából, köztük a munkagép Tupoljev Tu-95-ösből, a Tupoljev Tu-160-as Fehér Hattyúból és a Szuhoj Szu-34-es szuperszonikus közepes hatótávolságú vadászbombázóból indítják.

Az orosz rakéta hatótávolsági jellemzői messze felülmúlják a világ bármelyik bevetett cirkálórakétájának hatótávolságát, amelyet csak a már nyugdíjazott amerikai AGM-129 Advanced Cruise Missile (ACM) közelít meg, amelynek hatótávolsága akár 3700 km is lehet. Az 1990-ben bevezetett, kizárólag B-52H Stratofortress bombázók által szállított rakétákat az amerikai légierő 2012-ben megbízhatósági problémák és magas karbantartási költségek miatt kivonta a szolgálatból és leszerelte.

A Kalibrhez hasonlóan a H-101-et is először Szíria felett vetették be 2015-2017 között, terrorista erődítményeket, táborokat és parancsnoki központokat célozva. A rakétákat 2022 óta alkalmanként az ukrajnai frontvonalak mögötti stratégiai célpontok támadására vetették be.

A Kh-101 radarjelzés-csökkentő technológiákkal, optikai-elektronikus korrekcióval ellátott inerciális irányítórendszerrel és a repülés utolsó szakaszában használt célkövető fejjel van felszerelve, amely csökkenti a zavarás hatékonyságát. A H-101 röppályája repülés közben korrigálható.

Mivel az AGM-129 ACM-et kivonták a forgalomból, a NATO a H-101-hez legközelebb álló eszköze az amerikai AGM-86 légi indítású cirkálórakéta (ALCM), amelyet az 1980-as évek elején vezettek be, és amelynek működési hatótávolsága meghaladja a 2400 km-t. A H-101-gyel ellentétben azonban az ALCM jelenleg szolgálatban lévő egyetlen változata (az AGM-86B) csak nukleáris változatban áll rendelkezésre, és B-52H-ról indítják, ami kizárja annak lehetőségét, hogy hagyományos csapásokban használják, nemhogy Washington kijevi ügyfeleinek átadják.

Az amerikai űrkutatási óriás RTX az ALCM utódján, az AGM-181 Long Range Stand Off Weapon (LRSO) nevű rakétán dolgozik, de a várhatóan 2500 km-es hatótávolságú rakéta szintén csak nukleáris lőszer kilövésére lesz alkalmas.

Ez azt jelenti, hogy amikor a H-101-et egy NATO-rendszerrel kell összehasonlítani, akkor a Tomahawkhoz kell visszatérni (amelynek korlátait fentebb már felvázoltuk). A kínai CJ-20 cirkálórakéta (amelynek hatótávolsága eléri a 2000 km-t), az észak-koreai Hasal-2 (2000 km), az iráni Paveh (1650 km), az indiai Nirbhay (1500 km), a francia Missile de Croisiere Naval (1400 km) mind felülmúlják vagy megközelítik a rendelkezésre álló legjobb Tomahawkokat a hatótávolsági jellemzők tekintetében.

Az olyan orosz cirkálórakéták, mint a Kalibr és a H-101 valóban “globális hatótávolsága” arra késztette az orosz tisztviselőket, hogy hangsúlyozzák, hogy ezek a képességek szinte teljesen kiküszöbölték Oroszország szükségességét, hogy utánozza az USA és a NATO stratégiáját, amely a világot katonai bázisokkal tarkítja. “Miért lenne szükségünk [állandó] bázisra?” – tette fel a kérdést Putyin elnök 2015-ben, a szíriai orosz hadműveleteket kommentálva. “Ha valakit el kell érnünk, azt bázis nélkül is meg tudjuk tenni” – mondta.