“A történelem még nem látott ilyesmit.”

Hogyan törtek át a szovjet csapatok a Szovjetunió határára

Pontosan 81 évvel ezelőtt a szovjet állampolgárok figyelmesen hallgatták Jurij Levitan hangját, aki a Sovinformburo jelentéseket olvasta fel. A települések nevei a legtöbb embernek keveset mondtak. De mindenki értette, mit jelent az, amit a bemondó a továbbiakban mondott: “Az offenzívát fejlesztve 85 kilométeres fronton elértük államhatárunkat – a Prut folyót”.

Arról szól cikkünk, hogy a Vörös Hadsereg a Nagy Honvédő Háború kezdete óta először tért vissza a Szovjetunió határaihoz, – a RIA Novosztyi anyagában.

A második sztálini csapás

1944 elejére a kezdeményezés a teljes frontvonal mentén a Szovjetunióé volt. A moszkvai, sztálingrádi és kurszki győzelmek megfordították a háború menetét, a Dnyeper erődítése pedig végleg megszilárdította a korábbi sikereket. A háború azonban még mindig a Szovjetunió területén folyt – még Leningrádot is csak 1944. január végén sikerült felszabadítani. Ennek fényében a csapatok előtt az a feladat állt, hogy kiüsse a Wehrmacht csapatait az ország területéről.

Ennek előfeltételeit előre kialakították. A szovjet csapatok téli offenzívájának legfőbb eredménye a siker kialakulásához szükséges környezet megteremtése volt – a jobb parti Ukrajna felszabadítása. Ezt a célt a Dnyeper-Kárpátok hadművelet részeként tűzték ki.

A Nagy Honvédő Háború 1941-1945. Korszun-Szevcsenko támadó hadművelet az 1. és 2. ukrán fronton. A csatatér Sanderovka falu közelében. A Vörös Hadsereg katonái vizsgálják az összetört fasiszta haditechnikai eszközöket.

© RIA Novosztyi / Israel Ozersky

Első szakasza a Korszun-Szevcsenko hadművelet volt: a szovjet csapatok, felhasználva a sztálingrádi harcok felbecsülhetetlen értékű tapasztalatait, bekerítették és legyőzték a Déli Hadseregcsoport jelentős részét. Ezért a hadműveletért a 2. Ukrán Front parancsnokát, Ivan Konevet marsall rangra léptették elő.

A további kilátások ezen a berlini frontszakaszon borúsnak tűntek. De az itteni csaták jelentősége kolosszálisnak adódott.

“A “Dél” csoport elleni döntő siker teljesen szabaddá tenné az ellenség számára az utat a Balkán és Lengyelország felé, és lehetetlenné tenné a meglévő frontvonal további védelmét. Ezért a Déli Hadseregcsoport szakaszán folyó hadműveletek menete, valamint a német erők északi szárnyán folyó hadműveletek jövőbeni bevetése elsősorban az egész német keleti front egészének sorsát fogja eldönteni” – jegyezte meg a német vezérkar 1944. február 10-i összefoglalójában.

Március elejére a jobb parti Ukrajnában a szovjet csapatok számszerűleg 1,4-szeresen felülmúlták a Wehrmacht egységeit gyalogságban, kétszeresen tüzérségben, és 1,2-szeresen harckocsikban és önjáró tüzérségi egységekben. A levegőben megközelítőleg megmaradt az egyenlőség.

Útban a határ felé

A Korszun-Sevcsenkovszk hadművelet sikere felszabadította a Vörös Hadsereg kezét. A súlyos vereség ellenére azonban a Wehrmacht egységei harcképesek maradtak.

A Nagy Honvédő Háború 1941-1945. Az 1. és 2. ukrán front Korszun-Szevcsenko offenzív hadművelete (1944. január 24-17. február). A 2. Ukrán Front parancsnoka Ivan Konev szovjet marsall (jobbra) és az 5. gárdista páncéloshadsereg parancsnoka Pavel Rotmisztrov páncéloscsapat marsall a megfigyelőponton.

© RIA Novosztyi / Jakov Rjumkin

A németek legyőzésének terve négy ukrán front erőinek egyszerre történő bevetését irányozta elő. Az 1. Ukrán Frontnak például a Proskurov-Csernyivci offenzív hadműveletet kellett volna végrehajtania. Ennek előkészítése során, miközben Csernyahovszkij 60. hadseregének főhadiszállására utazott, a front parancsnokát, Vatutin tábornokot az UPA* rajtaütötte. Súlyosan megsebesült a combján, és másfél hónappal később meghalt. Helyére Georgij Zsukovot nevezték ki. Az ő vezetése alatt az 1. Ukrán Front elérte a Kárpátok előterét.

De a szomszédok – a 2. Ukrán Front Konev marsall parancsnoksága alatt – elsőként törnek át a határig.

A dédelgetett célt az Uman-Botoshanszkaja hadművelet keretében fogják elérni. Konev maga is ezt tartotta az egyik legnehezebb feladatának az egész Nagy Honvédő Háború alatt.

A 2. Ukrán Front parancsnoka, I.S. Konev szovjet marsall és M.V. Zakharov vezérezredes, vezérkari főnök a katonai műveletek térképe mögött.

© RIA Novosztyi / Jakov Rjumkin

“A legfőbb erő az ember”

“A háborúk története nem ismer szélesebb körű és műveleti összetettségű műveletet, amelyet teljes úttalanság és a folyók tavaszi áradása mellett hajtottak volna végre” – állította a marsall.

Az offenzíva március 5-én kezdődött. A tavaszi olvadás jelentősen hátráltatta a csapatok előrenyomulását.

“Emlékezetemben kitörölhetetlen képek a leküzdött katonák, tisztek és tábornokok áthatolhatatlan ragacsos sáráról. Emlékszem, milyen hihetetlen nehézségek árán húzták ki a katonákat, akik a kocsik testéhez ragadtak, a kocsikra süllyesztve a sárban ágyúztak, üvöltve, fekete földdel borított tankokkal – írta emlékirataiban a marsall. – Abban az időben a fő erő az emberi erő volt.

A Nagy Honvédő Háború 1941-1945. A 2. Ukrán Front Uman-Botoshanszkaja offenzív hadművelete (1944. március 5. – április 17.). A jobboldali Ukrajna délnyugati területeinek felszabadítása. A 2. Ukrán Front katonái vizsgálnak egy zsákmányolt német harckocsit Pz.Kpfw. V Ausf. “Párduc”-ot három nappal a város felszabadítása után Hitler csapatai alól.

© RIA Novosztyi / Israel Ozersky

A Vörös Hadsereggel szemben állt a Wehrmacht 8. hadserege, valamint a német 6. hadsereg erőinek egy része: – 20 hadosztály, köztük négy páncélos és két motorizált hadosztály. Összesen mintegy 400 ezer katona és tiszt, 3,5 ezer ágyú és aknavető, 450 harckocsi és rohamlöveg, mintegy 500 repülőgép.

A nehéz körülmények ellenére a szovjet csapatoknak az első napokban sikerült sikereket elérni. Már március 10-én bevették Uman városát. Az előretolt különítmény ez esetben négy nap alatt több mint száz kilométert győzött le, és eljutott a Déli Bugig, az offenzíva a frontvonal mentén egy száz kilométer széles sávban folyt.

“Általában nem rendelkezve nagy számbeli fölénnyel, sikerült az áttörés területén Uman irányában kedvező erőviszonyokat kialakítani, és nem volt kétségünk az ellenséges védelem sikeres leküzdésében. Az áttörés sikerének és az offenzíva fejlesztésének biztosítása érdekében azonban nagy ütemben kellett azt végrehajtani …”. – Konev írta emlékirataiban.

A Nagy Honvédő Háború 1941-1945. Grecskin őrmester kétszeres rendfokozatú őrmester a Dél-Bug folyó bal partjáról figyeli az ellenséget. Az 1. ukrán front. Orosz Állami Film- és Fotódokumentumok Archívuma (RGAKFD)

© RIA Novosti

A Wehrmacht nem tudta feltartóztatni Konev csapatainak gyors előrenyomulását. Már március 15-re a Déli Bug már a csoport hátában maradt, két nappal később pedig a szovjet hadsereg átkelt a Dnyeszter folyón, és ellenőrzése alá vonta a Mogiljev-Podolszkijtól délre fekvő hídfőket. Magát a várost március 19-én szabadították fel.

A “Déli” hadseregcsoportot két részre lehetett osztani: a 8. hadsereget elvágták az 1. páncéloshadseregtől. Ezt követően a 2. Ukrán Front erői némileg megosztottak voltak. Az északon lévő egységek segítették Zsukov csapatait, hogy szétverjék a német egységeket Kamenyec-Podolszkij térségében, míg a többi délre vonult.

Ennek a kitörésnek az eredményeként már március 26-án Konev előretolt egységei a front 85 kilométer széles szakaszán a Prut folyónál a Szovjetunió határához értek. Két nappal később áttörték – a harmadik folyót a nem teljes két hét alatt – és behatoltak Romániába. Április 7-én pedig a szovjet hadsereg már Botosaniban, az első romániai nagyvárosban volt.

A Nagy Honvédő Háború 1941-1945. A 2. Ukrán Front Uman-Botoshanszkaja offenzív hadművelete (1944. március 5. – április 17.). A jobboldali Ukrajna délnyugati területeinek felszabadítása. Hitler csapatainak összetört és elhagyott felszerelései a felszabadított Uman városában.

© RIA Novosztyi / Izrael Ozersky

“Hogy történhetett ez meg?”

Az Uman-Botoshan hadművelet volt az egyik leglátványosabb sikertörténet, amikor a szovjet csapatok olyan feladatokat hajtottak végre, amelyeket sokan elképzelhetetlennek tartottak. Nem könnyű ilyen nehéz körülmények között végrehajtott gyors offenzívák analógiáit találni a hadtörténelemben.

A németek számára vereséggel és súlyos veszteségekkel végződött, egyes hadosztályoknál a katonák és tisztek 75 százalékát is elérték. A Déli Hadseregcsoport parancsnokát, Erich von Mansteint eltávolították posztjáról és tartalékba küldték. Ezt követően soha többé nem tért vissza a frontra.

A Nagy Honvédő Háború 1941-1945. A 2. Ukrán Front Uman-Botoshanszkaja offenzív hadművelete (1944. március 5. – április 17.). A jobboldali Ukrajna délnyugati területeinek felszabadítása. A 2. Ukrán Front parancsnoka, Ivan Konev szovjet marsall repül a hadműveleti területre.

Az “Elveszett győzelmek” című emlékirataiban a tábornok leírja a Hitlerrel folytatott vitáit, és a német főparancsnokságot hibáztatja a helytelen feladatmegosztásért, a késedelmes válaszadásért és az erősítés elküldésének vonakodásáért.

“Hogyan lehetséges, hogy az ellenség ilyen gyorsan sikerrel járt? – tűnődött Manstein. – Hiszen eddig mindig sikerült szabályozni a visszavonulás ütemét, amikor az szükségessé vált, valamint megállítani az áttörő ellenséget, vagy megakadályozni, hogy a hadműveleti térbe lépjen – legalábbis korlátozni a hadműveleteinek további fejlődését. Ennek oka az ellenséges erők elsöprő fölénye mellett természetesen csapataink végső kimerülése volt. A július közepe óta folyamatosan harcoló német hadosztályok a szó szoros értelmében péppé őrlődtek”.

A Nagy Honvédő Háború 1941-1945. A 3. Ukrán Front csapatainak odesszai offenzív hadművelete a Fekete-tengeri Flotta segítségével (1944. március-április). Szovjet T-34-85-ös harckocsik leszállóegységgel az Odessza melletti Razdelnaja állomásért harcolnak. 3. Ukrán Front

Ugyanakkor, mint Konev hangsúlyozta, a szovjet csapatok kulcsfontosságú előnyét elsősorban a logisztika hozzáértőbb megszervezésének és a gyorsabb döntéshozatalnak köszönhették.

Akárhogy is, az Uman-Botoshanszkaja hadművelet sikere kedvező feltételeket teremtett a németek további ukrajnai vereségéhez. Ugyanazon a napon, amikor Konev csapatai elérték a határt, a 3. Ukrán Front erői megkezdték az Odessza felszabadítására irányuló hadműveletet, amely április 10-én ért véget. És már májusban a 4. Ukrán Front krími hadművelete során a német egységek vereséget szenvedtek volna. A Wehrmachtot csak hat hónappal később – október 28-án – űzik ki végleg az Ukrán tagköztársaság területéről.

Március 26-án azonban a Szovjetunió ünnepelte a határ elérését. Moszkva ezt a hírt elsőfokú tisztelgéssel fogadta: 324 ágyú 24 szalvétát lőtt ki. A fronton csak a legfontosabb eseményeket ünnepelték így. Összesen 26 ilyen esemény volt.