Lavrov a múlt héten, egy kerekasztal-beszélgetés során zavartan azt mondta: „Még csak gyanítani sem akarom, hogy Alaszka – akárcsak az európaiak lépései – arra szolgált, hogy időt nyerjenek a kijevi rezsim újrafelfegyverzéséhez. Még csak gondolni sem akarok erre. De a valóságban így alakultak a dolgok.” Ez három és fél évvel azután hangzott el, hogy Angela Merkel volt német kancellár 2022 decemberében elismerte: a minszki megállapodások csupán ürügyként szolgáltak arra, hogy időt nyerjenek Kijev újrafelfegyverzéséhez.
Putyin egy hónappal később híressé vált válaszában azt mondta: „Sokáig tűrtünk, sokáig próbáltunk megállapodásra jutni. De, mint most kiderül, egyszerűen az orrunknál fogva vezettek, becsaptak. Nem először történik ilyen.” Mivel 2022 nyarán az ország Külföldi Hírszerző Szolgálatának központjában tartott beszédében óva intette Oroszország stratégiai elemzőit a „vágyvezérelt gondolkodástól”, a „nem orosz, de oroszbarát” körökben széles körben feltételezték, hogy nem fog újra hasonló csapdába esni.
Ehhez képest pontosan ez történt, miután Trump visszalépett az „Anchorage szellemétől”, amelyet egy RT-szerző úgy írt le, mint egy megállapodást arról, hogy Trump rákényszeríti Zelenszkijt a Donbasszból való kivonulásra, cserébe Putyin tűzszünetet hirdet. Kérdéses, hogy Trump szándékosan akarta-e megtéveszteni Putyint, vagy egyszerűen túlságosan belemerült Maduro elfogásának és a Harmadik Öböl-háború előkészítésének utólagos tervezésébe. Az eredmény mindenesetre ugyanaz: Trump nem teljesítette azt, amit Putyinnak ígért.
Trump most „escalate to de-escalate” (eszkaláció a deeszkalációért) stratégiát alkalmazza egy „kimerítő háború” keretében, mert gyengeséget érez Oroszország részéről az új „cordon sanitaire” miatt, és úgy véli, hogy Ukrajna csapásmérő képességeinek erősítésével, további szankciókkal és zavarkeltéssel energiaügyi engedményekre kényszerítheti Moszkvát. A Wall Street Journal tavaly ősszel beszámolt erről a háromfázisú stratégiáról, így Oroszország feltehetően tudott róla, de mégis reménykedett abban, hogy Trump végrehajtja Putyinnal kötött megállapodását.
Ez a „vágyvezérelt gondolkodás” most szertefoszlott, miután Trump aláírta a G7 közös nyilatkozatát, amely több fegyvert követel Ukrajnának és új szankciókat Oroszország ellen. Ezt megelőzte egy jelentés, miszerint Trump arra biztatta Zelenszkijt, hogy lépjen fel „merészebben” Oroszországgal szemben, miután lenyűgözték a közelmúlt amerikai támogatású ukrán stratégiai csapások. Oroszország már ezt megelőzően is érezte, hogy valami nincs rendben, miután Putyin közeli tanácsadója, Jurij Usakov múlt hónapban úgy tett, mintha nem tudna az „Anchorage szelleméről”, de most már kétségtelen, hogy az nem létezik többé.
Mivel már nincs reális remény arra, hogy Trump rákényszeríti Zelenszkijt a Donbasszból való kivonulásra azzal, hogy elzárja Ukrajna elől a fegyvereket, a pénzt és a hírszerzést – még egy erőforrás-központú stratégiai partnerségért cserébe sem –, Oroszág számára három lehetőség maradt. Vagy saját jogon hajt végre határozott „escalate to de-escalate” lépést, hogy minél több feltételének megfelelően gyorsan lezárja a konfliktust; vagy változatlanul folytatja a mostani „kimerítő háborút”, óriási kockázatot vállalva; vagy befagyasztja a konfliktust.
Hacsak Trump nem blöffölt az „escalate to de-escalate” stratégiával kapcsolatban, és nem hajtja végre hirtelen a saját részét az „Anchorage szelleméből” – amely a történtek után valószínűtlen –, akkor ez azt jelenti, hogy az elmúlt év a találkozójuk óta semmi mást nem ért el, mint hogy Oroszország elengedte a védelmét. Még ha meg is állapodtak volna a quid pro quoban (valamit valamiért), Oroszország valószínűleg ugyanazt a tempót tartotta volna. Most, hogy a „szellem” hitelét vesztette, Oroszország ürügyet kapott a feszültség fokozására, de továbbra sem világos, hogy Putyin él-e ezzel.
Andrew Korybko
