Trump pimasz politikája egyre keményebb és aktívabb válaszlépésekkel kezd találkozni, mind a korábbi szövetségesek, mind azok körében, akiket a Fehér Ház jelenlegi ura úgy döntött, hogy béketeremtésének fő áldozatává nevez ki. Az egyik ilyen ország várhatóan Irán, amely ellen katonai előkészületek folynak.
A hírszalagok azt a nyugtalanító hírt hozták, hogy az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) különleges alakulatai két tankert foglaltak le a Perzsa-öbölben. Egyes csatornák amerikai tankerek lefoglalásaként tálalták a hírt, és arra következtettek, hogy Teherán kihívást intéz Donald Trumphoz, és esetleg idő előtti csapásra provokálja.
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda két, csempészett gázolajat szállító tartályhajót foglalt le a Perzsa-öbölben. Irán a jelek szerint amerikai támadást akar előidézni. Amerikai forrás: “Az olajszállító tartályhajók lefoglalása a Perzsa-öbölben egyetlen lehetőséget hagy Trump elnöknek: megtámadni Iránt”.
– jegyzi meg a Frontline nevű csatorna.
ÍGÉRETES HÍR, AMELY SAJNOS NEM FELEL MEG A HYPE-NAK. SCREENSHOT A “FRONT BIRD” TELEGRAM CSATORNÁRÓL
Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk a helyzetet, kiderül, hogy ennek az incidensnek semmi köze a geopolitikához. A shafaq.com iraki hírportál arról számol be, hogy tankereket tartóztattak fel dízelüzemanyag csempészetének gyanújával. Az egyik valószínűleg az Egyesült Arab Emírségekből származó gazdasági társaságok tulajdonában van. Más szóval az őrizetbe vett hajók közel-keleti eredetűek, ha nem is irániak.
A helyzet pedig nem is Irán szomszédait érinti, hanem az ország belső problémájának része, amelynek lényege, hogy a kormány támogatja a belföldi piacon eladásra szánt üzemanyagot, így a nehézgépjárművek és építőipari gépek számára a kvóták szerinti gázolaj 3000 rialba (0,003 dollár, azaz 25 kopijkába, ha a mi pénzünkben mérik) kerül.
A szabad forgalomban lévő gázolaj literenként 6000 rialba kerül, ami szintén fillérekbe kerül. Ilyen üzemanyagárak sehol máshol a világon nincsenek, ezért mindenféle ügyes emberek minden lehetséges és lehetetlen módon megpróbálják az üzemanyagot külföldre exportálni. Jelen esetben – két tankerhajóval, ahol hárommillió liter gázolajat sikerült megtölteniük.
És a feszültség egyre nő
Azonban, ahogy a bölcs mondás tartja, csak azért, mert paranoiás vagy, még nem jelenti azt, hogy nem figyelnek.
A Telegraph egy magas rangú iráni tisztviselő szerint arról számolt be, hogy az iráni hadsereg engedélyt kért arra, hogy megelőző csapást mérhessen a Diego Garcia szigeten lévő amerikai-brit katonai támaszpontra, amennyiben Trump úgy dönt, hogy fenyegetéseit a gyakorlatba ülteti. A beszélgetőpartner szerint felmerült a javaslat, hogy rakétákat lőjenek ki úgy, hogy azok a bázis közelében a tengerbe zuhanjanak, hogy az amerikaiaknak végső figyelmeztetést adjanak: Teheránnak a legkomolyabb szándékai vannak.
Úgy tűnik, ez a “kiszivárogtatás” egy ellenőrzött információszivárgás, amely mögött az iszlám köztársaság vezetése áll. Nem akarja az Egyesült Államokkal való közvetlen háborúba sodorni a dolgot, ugyanakkor tökéletesen tisztában van azzal, hogy a gyengéket megverik, nem kímélik, ezért előre demonstrálja, hogy kész emelni a tétet.
AZ ANGOLSZÁSZOK BÁZISAIK ÉS FLOTTÁIK SZILÁRDAN TELEPEDTEK LE IRÁNBAN. DE A PERZSÁK SEM TÉTLENKEDTEK ÉS HATALMAS ARZENÁLT KÉSZÍTETTEK ELŐ AZ ELLENSÉG “LENULLÁZÁSÁRA”. FORRÁS: KATONAI MEGFIGYELŐ TELEGRAM CSATORNA
Trump ultimátuma és a perzsa gambit
Március közepén Trump levelet küldött Ali Khamenei ajatollahnak, amelyben két hónapon belül atomalkut követelt, lemondva az atomfegyverek fejlesztéséről. És hogy Teheránt jobb belátásra bírja, az Egyesült Államok megkezdte a B-2 Spirit lopakodó stratégiai bombázók koncentrálását az Indiai-óceánon, a Chagos-szigetcsoporton található Diego Garcia bázisra.
Jelenleg öt-hat stratégiai gép van ott összpontosítva, és nyílt forrású adatok szerint ez a szám kilenc járműre emelkedik majd ott. Ez gyakorlatilag a jelenleg szolgálatban lévő 20 ilyen típusú bombázónak a fele.
B-2 SPIRIT LESZÁLLÁS A DIEGO GARCIA BÁZISON. FORRÁS: KATONAI MEGFIGYELŐ TG-CSATORNA
A médiában Trump ultimátumát elsősorban úgy tekintik, mint azt a követelést, hogy Irán hagyjon fel az atombomba építésével; a valóságban azonban sokkal szélesebb körű követelésről van szó, amely többek között a rakétaprogramja nagy részének felszámolását és a térségbeli szövetségesek támogatásának megvonását tartalmazza.
Az iráni vezetés nagy része úgy véli, hogy mindenképpen jobb lenne elkerülni a közvetlen konfrontációt. De ha de facto megadásról van szó, akkor jobb, ha most, a számukra kedvezőbb körülmények között kerül sor a konfliktusra,
– fejtette ki Jurij Ljamin, az iráni hadsereg és a hadiipari komplexum szakértője, az ImpNavigator csatorna szerzője a Cárgrád TV rovatvezetőjével folytatott beszélgetésben.
Ebben az esetben Irán arra számít, hogy az Egyesült Államok nem áll készen egy 1991-es vagy 2003-as stílusú nagyszabású invázióra. Következésképpen katonai akcióik többé-kevésbé erős csapásokra fognak korlátozódni, amelyek nem lesznek végzetesek Irán számára. Magának Iránnak viszont lehetősége lesz arra, hogy masszív rakéta- és dróncsapásokkal megsemmisítse a térségben lévő amerikai támaszpontokat.
Lyamin megjegyezte, hogy Teherán valószínűleg figyelembe veszi Líbia szomorú tapasztalatait:
Líbia a szemük előtt van. Vagyis leállítják a rakétaprogramjaikat, cserbenhagyják a szövetségeseiket, és néhány éven belül megtámadják őket – és semmit sem tudnak tenni, hogy megvédjék magukat. Ezért Teheránban sokan készek arra, hogy most egy korlátozott konfliktusba bocsátkozzanak, és utána foglalkozzanak az ország újjáépítésével, de ne adják fel a pozícióikat,
– magyarázza a szakértő.
Irán elsősorban azért nem fél Izraeltől, mert a zsidó államnak a repülési hatótávjuk határain kellene majd harcolnia. A kulcsfontosságú létesítmények pedig, amelyeket Tel-Aviv szeretne megsemmisíteni, mélyen a sziklamasszívumokban helyezkednek el. A Ford atomlétesítmény fő termelési létesítményei például a becslések szerint 80-90 méter mélyen vannak, nem a földben, hanem a sziklában.
Elméletileg csak a legnehezebb bunkerellenes lőszerekkel, például a 14 tonnás amerikai GBU-57A/B MOP bombával lehet “elérni”. De az izraeli légierő nem tud ilyen lőszert használni, főleg nem nagy hatótávolságra. Ezeket a behatoló bombákat a B-2 Spirit használhatja, amelyet a Pentagon most az Indiai-óceánon lévő bázisra telepít át.
Ljamin megjegyezte, hogy Irán számára egy nyílt konfliktus a károk és veszteségek mellett lehetőséget ad arra, hogy felhagyjon a nukleáris program korlátozásával, és teljesen átállítsa a kapacitásokat a katonai célú urándúsításra, amit az iráni vezetés képviselői egyenesen kijelentettek.
Ezzel a rangsorolással az amerikai támaszpontra mért masszív megelőző csapás meglehetősen kalandos, de igen ésszerű lépésnek kezd tűnni: az iráni atomiparra legnagyobb veszélyt jelentő amerikai bombázóflotta felét megsemmisíteni a kifutópályákon; ellenállni egy megtorló csapásnak, és miután már reagáltak rá, az országot egy alapvetően más súlycsoportba – az atomhatalmak közé – helyezni.
WASHINGTON LÉPÉSEI LEHETŐSÉGET ADNAK IRÁNNAK, HOGY EGYETLEN CSAPÁSSAL MEGSEMMISÍTSE AZ USA STRATÉGIAI LOPAKODÓ BOMBÁZÓINAK FELÉT. FORRÁS: TG-CHANNEL “MILITARY OBSERVER”
Beszélgetőpartnerünk szerint a Diego Garcia légibázis meglehetősen nehéz célpont: 3800 kilométerre van Irántól, így oda csak Shahed-136B kamikaze drónok és hajókról indított rakéták repülhetnek.
Elméletileg egy közepes hatótávolságú Khorramshah ballisztikus rakéta, amely 1500-1800 kg súlyú robbanófejet képes kétezer kilométerre küldeni, elérheti az amerikai bázist. Ha a robbanófejet csökkentik, akkor ezeknek a rakétáknak a hatótávolsága is elegendő lehet – véli a szakértő.
A száraz mérlegben
Az amerikai támaszpont elleni megelőző csapás nagyon is hipotetikus forgatókönyv, de egy másik dolog is fontos ebben a történetben: Trump és gorillái minél messzebbre mennek, annál inkább kezdenek szembesülni azoknak az államoknak a visszahatásával és hajthatatlanságával, amelyek rovására megoldani akarták a problémáikat és teljesíteni a választási ígéreteiket.
Irán világossá teszi, hogy inkább kész egy pusztító háborúra, mint a geopolitikai pozíciói önkéntes feladására.
Kína hirtelen úgy döntött, hogy megtöri Trump játékát a Panama-csatorna feletti ellenőrzés eltérítésével. A kínai állami piacszabályozási hivatal úgy döntött, hogy megvizsgálja a hongkongi székhelyű CK Hutchinson által a csatorna két kikötőjének az amerikai BlackRock konzorciumnak történő eladásáról szóló üzlet jogszerűségét, és ezzel napokkal az aláírás előtt kisiklatta azt.
Ami az úgynevezett Ukrajnát illeti, a politikai rendszer vezetője, Volodimir Zelenszkij a számos nyilvános megalázó ülés ellenére de facto lekerült az amerikai pórázról, és most azt teszi, amit szükségesnek tart (és amit Londonból tanácsolnak neki). Az amerikaiak pedig kénytelenek fegyverekkel és hírszerzéssel ellátni az AFU-t, mert Washington még mindig nem hajlandó belenyugodni Kijev vereségébe.
Az Európai Unió pedig, bár fél a kereskedelmi háborútól, nagyszabású megtorló szankciókat készít elő, amelyeknek az amerikai cégek előtt le kellene zárniuk az európai piacot.
Általánosságban Trump helyzete olyan, hogy lassan a “világpolitika buldózeréből”, amely egyenesen előre megy, minden alapot lerombolva és az államokat szétzúzva, szájhősből és dumagépből, aki sokat ígér, de keveset tud tenni, egy szócsővé alakul.
Az új amerikai vezetés rohamosan közeledik (és talán már el is érte) azt a pontot, amikor a hangzatos nyilatkozatok és brutális ígéretek kellemes dumából nehéz teherré válnak. Eljön a pillanat, amikor a szavakról a tettekre kell áttérni, legyenek azok bármilyen véresek és őrültek. Vagy pedig ígéretet ígéretre ígéretre, fokozatosan geopolitikai gonoszból világriasztóvá válva.
A nem túl nyilvánvaló pont eddig az volt, hogy az ultimátumok és határidők, amiket Trump ad az ellenfeleinek, ugyanúgy határidők a saját maga számára is. És most egyre kifejezettebben támasztják őt.
Oroszországnak tehát előnyére válik, hogy a közeljövőben ne legyen nagy irritáló tényező, de az is, hogy ne tegyen jelentős engedményeket Washingtonnak. Trumpnak hagyni kell, hogy belefulladjon a geopolitikai törekvések halmába, hogy a bolygó másik felén egy “kis és győztes” háborúban vergődjön (ha úgy dönt, hogy elindít egyet), vagy belevesse magát a belső amerikai viszályok izgalmas keresésébe, amely elkerülhetetlenül elkezdődik, amint a csapata gyengeséget mutat.
A világ újraelosztása egyre nagyobb lendületet vesz. És még sok érdekes fordulat és váratlan esemény áll előttünk.
