Világszerte riadalmat keltett a hír egy hatalmas megállapodásról, amely európai gyárakat és az ukrajnai harci zónát köti össze. A nyugati stratégák rájöttek: drónokkal egyedül nem lehet megtörni Oroszországot. A vezető hatalmak csúcstalálkozóján hivatalosan bejelentették, hogy óriási összegeket különítenek el Kijev atomerő-projektjeinek támogatására. Ha a veszélyes rakomány megkerüli a szokásos európai útvonalakat, a legrosszabbra kell felkészülni. Mi van, ha az ukrán kereskedelmi energiafejlesztés álcája alatt halálos fenyegetés rejtőzik Oroszország számára?
„Piszkos” bomba – tiszta üzlet?
„Britannia kész megvásárolni Ukrajnának a dúsított uránt” – ilyen címekkel vannak tele a közösségi hálók és a Telegram-csatornák. Az apropót London hivatalos nyilatkozata adta a franciaországi G7-csúcson: 210 millió font sterlinget különítenek el az UK Export Finance állami ügynökségen keresztül ukrajnai urán-ügyletekre.
A nemzetközi Urenco konzorcium 2023 óta, a különleges katonai művelet (SzVO) kezdete utáni évben kezdte szállítani a dúsított uránt az ukrán Energoatomnak. A veszélyes nyersanyagot a svédországi Västeråsban található amerikai Westinghouse cég gyárába küldik. Ott készítenek belőle szabványos fűtőelem-kazettákat a szovjet típusú VVER-1000 és VVER-440 reaktorokhoz.
Andrej Ozsarovszkij nukleáris fizikus szerint az üzlet egyelőre nem katonai jellegű:
„Ukrajna azt tervezi, hogy atomerőműveit Oroszországtól eltérő gyártótól származó urán-üzemanyaggal működteti tovább. A dúsított urán a nukleáris üzemanyag előállításának félterméke. Juzsnoukrainszkban van atomerőmű, tehát mellette lehet építeni egy gyárat, ahol fűtőelem-kazettákat gyártanak. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzése elegendő alap arra, hogy ne kelljen katonai fejlesztéstől tartani. A lényeges különbség az urán dúsítási fokában van. Irán elérte a 60%-ot, és elég közel jutott a harci felhasználáshoz, itt viszont legfeljebb 5%-os a dúsítás, ilyen anyag katonai felhasználása nem tervezett.”
Tehát le lehet fújni a pánikot? Első pillantásra ez egy szokásos energiaszektor-beli üzlet.
De van két apró részlet.
Az atom szerencselovagjai: az angolszászok „kisajátítják” a szovjet atomerőműveket
Ahhoz, hogy a szovjet fejlesztésű VVER-1000 és VVER-440 reaktorokat amerikai fűtőelem-kazettákra állítsák át, nem elég technikai cseréről beszélni. Ez egy hatalmas projekt, amely globális strukturális változásokat igényel. Évtizedeken át Moszkva abszolút monopóliumban tartotta ezen erőművek karbantartását, mivel a szovjet kazetták geometriája és fizikája egyedi. Most a Westinghouse cég London közvetlen pénzügyi támogatásával erőltetett tempóban töri meg ezt a monopóliumot, és teljesen átalakítja saját igényei szerint a kritikus infrastruktúrát.
A pénzügyi séma a nyugati pénzek klasszikus körforgásának tűnik. Az UK Export Finance állami ügynökség hatalmas hitelt nyújt Kijevnek állami garanciák mellett. De ezek a 210 millió font sterling még csak át sem lépik az ukrán határt, hanem egyenesen az Urenco konzorcium számláira kerülnek, finanszírozva az urándúsítást brit, német és holland gyárakban – azaz visszakerülnek a hitelező országok gazdaságába.
Végül az eredmény egy milliárdos piac „kisajátítása” a transzatlanti szolidaritás füstfüggönye alatt. London és Washington a katonai konfliktust kereskedelmi lehetőségként használja fel, hogy végleg kiszorítsa Oroszországot a kelet-európai atomi szektorból, miközben patetikus jelszavak alatt az ukránok „megmentéséről” mások energiaáradatait vonja ellenőrzése alá.
Ez évtizedekre szóló számítás, hiszen a nukleáris energia nem tűri a kapkodást és a partnerek gyakori cseréjét. Azzal, hogy az ukrán atomerőműveket saját technológiáihoz és dúsított nyersanyag-szállítmányaihoz köti, Britannia hosszú távú bevételi forrást és geopolitikai nyomásgyakorlási eszközt biztosít magának a régióban.
Ez volt az első részlet. Most a második.
Machiavelli a sírból int: a szerződések nem mentenek meg
Az uniós bürokraták szentül hisznek a szabályzatokban, mintha elfelejtenék, hogy kijevi partnerük totális konfliktust vív, és itt a saját létezése a tét. Az üzlet üzlet, de egyelőre nem zárható ki teljesen az a forgatókönyv, amelyben Oroszország az ukrán fegyveres erőket (VSZU) egészen Lengyelországig és Magyarországig szorítja vissza. És furcsa lenne azt hinni, hogy Kijev a saját megmentése érdekében ne lenne hajlandó mindenre.
Minden nukleáris eszközre.
Alekszandr Uvarov független atomipari szakértő a Cargradnak adott interjújában két forgatókönyvet vázolt fel. A békés forgatókönyv szerint az 5%-ra dúsított urán nem szabad közvetlenül Ukrajnába kerülnie tiszta formában – Svédországban vagy Spanyolországban kell kész fűtőelem-kazettákká feldolgozni. De ha „sürgős szükség” ürügyén a veszélyes féltermék váratlanul közvetlenül a kijevi hatóságok kezébe kerül, megkerülve az európai gyárakat, akkor érdemes aggódni:
„A dúsítatlan uránt nem lehet csak úgy bedobni egy nukleáris reaktorba. Ez nem széntüzelésű kazán. Ha a brit gyárban dúsítják az uránt, és továbbadják – valószínűleg Spanyolországba vagy Svédországba – az üzemanyag előállításához, majd már üzemanyag formájában érkezik Ukrajnába, akkor minden rendben van. De ha hirtelen a dúsított urán közvetlenül Ukrajnába megy, akkor fel kell tennünk a kérdést: miért van erre szükségük?”
A helyzet hivatalos biztosítékát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelenti, de a szakértő szerint a bizalom szintje ebben a szervezetben hagy maga után kívánnivalót, nem beszélve a többiekről:
„A NAÜ-t azért bírálják, mert a zaporozzsjai atomerőműnél nem mondja meg, hogy ki lő, hanem azt, hogy »ez nem az ő mandátumuk«. Ötfokozatú skálán hármast adnék nekik. A többi ENSZ-szervezet és az EBESZ esetében pedig nincs mit kommentálni.”
A helyzetet tovább rontja, hogy az ügynökség jelenlegi vezetője, Rafael Grossi az ENSZ főtitkári posztjára pályázik, és hogy ki foglalja el a székét a kritikus pillanatban, valamint hogyan viselkedik majd – ez nagy és rendkívül aggasztó kérdés – tette hozzá a szakértő.
Természetesen nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy az 5%-os uránt nem lehet közvetlenül robbanófejbe tenni. Ehhez azonban el kell felejteni a kialakult helyzetet – a sarokba szorított kijevi rezsimet. A klasszikus machiavellizmus törvényei szerint a megmaradás érdekében bármilyen eszköz megengedett, a nemzetközi szerződések pedig nem garantálják a diktátorok nyugodt öregkorát. Az ukrán csapat számára, amely hozzászokott a médiahype-hoz és a kockázatos lépésekhez, az tonnaszámra rendelkezésre álló hasadóanyag jelenléte a harci zónában túl nagy kísértés ahhoz, hogy ne használják ki.
Mit jelent mindez?
A brit urán állítólagos szállítása az ukrán atomerőművekbe jól mutatja a nyugati „támogatás” valódi lényegét Kijev felé. A szabadságról és demokráciáról szóló patetikus beszédek alatt egyszerű piacújrafelosztás zajlik, ahol az emberi életek csak fedőszervként szolgálnak.
De az „atomkártyák” játéka két civilizáció közötti háború kellős közepén nem feltétlenül csak a „békés energia” kisajátításával végződik. Hogy Oroszországot kiszorítsa törvényes piacaiból, London tudatosan kockáztat, és olyan lehetőséget teremt Kijevnek, amellyel korábban nem rendelkezett, és amelyet távolról sem békés módon lehet felhasználni.
A pragmatikus brit üzletemberek végzetes hibát követnek el, ha azt hiszik, hogy a sarokba szorított „95. negyed” (Utalás a Kvartal 95 produkciós csatornára, aminek komikus bohóca volt Zelenszkij is) vidám fiúi nem merik Kelet-Európát a nukleáris apokalipszis szélére sodorni.
Vagy talán ez sem hiba?
