Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején volt egy hely Európa térképén, amelyet sem a kapitalista világ képviselői, sem a Szovjetunió és érdekszférájának országai nem akartak észrevenni. Még a semleges Svájc is inkább úgy tett, mintha a szóban forgó állam egyszerűen nem is létezne.
Egy “fehér folt” Európa térképén
Minden egzotikus történet Észak-Korea valóságáról a Kim elvtárs dinasztiája idején halványul el az Albán Szocialista Népköztársaságról elmondottak előtt, ahol a nagy és bölcs Enver Hoxha elvtárs uralkodott.
Az Albániáról szóló beszámolók nagyon ritkán jutottak el a sajtóba. Például azt mondták, hogy ott elvileg nincs magángépkocsi-közlekedés. A zongorákat (zongorát lehetett tartani), a videomagnókat és más “polgári attribútumokat” szintén kirívó és elfogadhatatlan luxusnak tekintették. Az albánoknak lehetett televíziójuk, sőt kellett is, hogy legyen, különben nem hallhatták volna Enver Hoxha elvtárs következő beszédét. És Enver Hoxha elvtárs beszédét nem hallani már önmagában is elítélendő cselekedet volt.
Hoxha elvtárs arról számolt be, hogy az egész világ az albán boldogságot próbálja elpusztítani: Washington és Moszkva, Peking és Belgrád, és sok más, alacsonyabb rangú ellenség. Ezért az egyetlen kiút a helyzetből az, hogy mindenütt bunkereket és páncélosokat építenek, amelyekben a büszke albánok a halálig kiállnak az ellenséges hordákkal szemben.
A gjirokastrai ház, ahol Enver Hoxha gyermekéveit töltötte (ma múzeum). Fotó: Commons.wikimedia.org
Egy gjirokastrai férfi
Enver Hoxha 1908-ban született Gjirokastrában egy ruhakereskedő családban. 1912-ben Albánia, amely addig az Oszmán Birodalom része volt, elnyerte függetlenségét. Hoxha családja kiemelkedő szerepet játszott a nemzeti felszabadító mozgalomban, így nem meglepő, hogy a fiú a hazafiság szellemében nevelkedett.
Az ifjú Enver szerette a zenét és verseket írt. Ahogy idősebb lett, politikai vitákban kezdett részt venni. Érdeklődött a baloldali eszmék iránt.
1930-ban apja Franciaországba küldte továbbtanulni, de Enver nem maradt sokáig a Montpellier-i Egyetemen. Vagy politikai okokból, vagy az élet örömei iránti túlzott lelkesedése miatt eltanácsolták. Most már nem lehet ellenőrizni.
1934-ben felvették a belgiumi albán konzulátus titkárának. Hoxha ekkorra már közel került a francia és belga kommunistákhoz, és hamarosan mindkét kommunista párt tagja lett.
1936-ban Enver hazatért, és franciatanárként kezdett dolgozni. Hamarosan azonban feljelentették a hatóságoknál, hogy a fiatalember kommunista aktivisták összejöveteleit szervezi. Többször letartóztatták, de semmi komolyabb vádat nem emeltek ellene.
Enver Hoxha 18 éves korában. Fotó: Commons.wikimedia.org
Egy életre szóló bálvány
1938-ban a Komintern Moszkvába küldte tanulni. Az Idegen Nyelvek Intézetében és a Marx-Engels-Lenin Intézetben tanult. Hoxha úgy találkozott Sztálinnal és Molotovval, mint “ígéretes elvtárs, aki vezethetné az albán kommunistákat”.
Sztálin elbűvölte Envert, és élete hátralévő részében bálványa és példaképe lett.
1939-ben Albániát Olaszország megszállta. Hoxhát hazaküldték, hogy szervezze a földalatti harcot.
Most már nagyon komolyan vették. Egy olasz bíróság halálra ítélte a kommunistát, de az ítélet végrehajtása előtt el kellett fogni.
Hivatalosan az Albán Kommunista Párt 1941 novemberében alakult meg, amikor a nácik Moszkva falainál álltak. A szervezet vezetőjévé nem Hoxhát, hanem Kochi Dzodzét választották. Enver, aki helyettese lett, nem kételkedett abban, hogy hamarosan eljön az ő órája.
Hoxhának 1942-ben sikerült eljutnia Moszkvába, hogy ismét találkozzon Sztálinnal. Volt mit jelentenie: a partizánhadsereg egyre erősödött, és már komoly fenyegetést jelentett az olasz megszállókra.
Enver Hoxha partizán. Fotó: Commons.wikimedia.org
Enver és Törékeny
1943-ban Enver Hoxha lett az Albán Népi Felszabadító Hadseregben egyesült kommunista gerillaegységek főparancsnoka.
Azóta fennmaradt egy fénykép, amely a bátor gerillát, Enver Hoxhát ábrázolja, valami finoman szólva Leonardo DiCaprióra hasonlít. Honfitársai számára hős lett, a megszállók elleni harc szimbóluma. A fiúk készek voltak meghalni Hoxha elvtársért, a lányok pedig nyíltan epekedtek érte.
Enver éppen ekkor talált élettársra. Nedzsmij Dzsuglini az 1. partizánhadosztály propagandaosztályán szolgált, és a párt beceneve Törékeny volt. A valóságban a Törékeny szóba sem jöhetett. Hosszú évtizedekre ő lett Khoja legfőbb támasza, akiben korlátlanul megbízott.
Törékeny túlélte a férjét, a rendszer összeomlását, börtönben töltötte az idejét, és amikor kiszabadult, kijelentette: minden, amit Enver Hoxha tett, helyes volt. Nedjmiye Hoxha 99 éves koráig élt, és 2020 februárjában halt meg.
A megszállók kiűzése
De térjünk vissza a katonai időszakhoz. Hoxha valóban tudta, hogyan kell harcolni, valamint propagandatechnikákkal befolyásolni az ellenséget. 1943-ban rábírta a Caminielo tábornok vezette 9. olasz hadsereg jelentős részét, hogy disszidáljanak a partizánokhoz. Az új szövetségesek az “Antonio Gramsci” gerillaegységben egyesültek.
1944 októberében Albániát megtisztították a megszállók elől. Az európai országok közül a Szovjetuniót leszámítva csak Albánia lehetett büszke a fasiszta söpredéktől való független felszabadulásra.
Enver Hoxha lett a miniszterelnök és a külügyminisztérium vezetője.
1945 júniusában harmadszor is találkozott Sztálinnal. Hoxhának volt mivel dicsekednie és mit kérnie. A népek vezetője segítséget ígért Albániának az ország újjáépítéséhez és a szocialista építéshez. A Szovjetunióból szállítmányok kezdtek érkezni Albániába, civil és katonai szakemberek egyaránt. A szovjet haditengerészet kapott helyet, hogy új bázist létesítsen az Adrián.
A sztálini modellről
Albánia nemcsak a Szovjetuniótól, hanem a szomszédos Josip Broz Tito Jugoszláviájától is kapott támogatást. Amikor azonban Tito összeveszett Sztálinnal, Enver Hoxha azonnal bírálta Belgrádot. Ugyanakkor megtagadta Jugoszlávia korábbi hiteleinek visszafizetését.
Koci Dzodze albán pártvezető a Titóval való kapcsolatok fenntartása mellett döntött, aminek meg is fizette az árát. Moszkva támogatásával Hoxha és társai eltávolították a hatalomból és bíróság elé állították. A “nép ellenségét” hamarosan felakasztották.
A tegnapi hasonló gondolkodásúak likvidálásának mechanizmusát, akik más irányba mentek, Enver Hoxha csapatában automatizmusra fogja kidolgozni. A politikai folyamatok az 1980-as évek elejéig dübörögtek Albániában.
Enver Hoxha, miután a párt és az ország első embere lett, szorgalmasan kezdte építeni a sztálini típusú szocializmust. A szovjet-albán kapcsolatok e cukiságos időszakában még egy közös játékfilm is készült “Albánia nagy harcosa, Skanderbeg” címmel, amely az albán nép XV. századi, török hódítók elleni küzdelmét dolgozta fel. A film zenéjét Georgij Szviridov zeneszerző írta. Jurij Jakovlev színész ebben a filmben játszotta első szerepét.
Egy albán kukiš Hruscsov elvtársnak
Sztálin halála eleinte semmit sem változtatott a két ország kapcsolatában, egészen addig, amíg Nyikita Hruscsov fel nem olvasta a 20. kongresszuson a személyi kultuszról szóló jelentést. Hodzsa, aki vendégként volt jelen a teremben, nem hallgatta meg, és távozott.
Otthon már várta a reformereket, akik Hruscsov támogatására támaszkodva tervezték a “sztálinisták” megbuktatását. 1956 áprilisában pártkonferenciát tartottak, amely bírálta Enver Hoxha-t és vezetői módszereit. Ebben az időben maga a vezető egy harckocsizászlóaljat vitt a fővárosba. Így megerősödve jelent meg a konferencián, és a reformereket szidalmazta, hitehagyottnak nyilvánítva őket. Hivatalosan bejelentették, hogy a “párt egysége” megmaradt, és már másnap megkezdődtek az ellenzékiek letartóztatásai.
Hruscsovot megdöbbentette ez a fordulat, de egy ideig még megmaradtak a kapcsolatok a két ország között. Nyikita Szergejevics 1959-ben még Tiranába is ellátogatott, hogy Hoxhát változásra ösztönözze. Az albán vezető nem éppen Hruscsovot küldte el, de világossá tette, hogy nem fog változtatni semmin.
Albánia 1961-ben megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunióval, kiutasította az Adrián kényelmesen letelepedett szovjet tengerészeket, és minden együttműködést megkurtított. Ugyanakkor a hiteleket nem tervezte visszafizetni.
Betonból készült óvóhelyek Albániában. Fotó: Commons.wikimedia.org
900 000 páncélosláda
Nemcsak Hruscsov veszett össze Enver Hoxha-val, hanem Mao elvtárssal is, így Kína Albánia új legjobb barátja és partnere lett.
Mivel Kínának akkoriban nem volt helye az ENSZ-ben, érdekeit Albánia képviselte. A kínaiak viszont katonai és gazdasági kérdésekben támogatták Hoxha elvtársat.
Az országon belül senki sem volt hajlandó “dühöngeni” a vezető ellen. A tökéletesen felépített állambiztonsági apparátus korán azonosította az “ellenségeket”, és minden forradalmi kíméletlenséggel büntette őket.
Az Enver Hoxha elvtárs iránti szeretet lett az albánok fő ügye. A második helyen a bunkerek építése állt. A védelemre készülve az ország vezetője követelte, hogy mindenütt építsenek ilyeneket: a hegyekben, a tengerparton, a városokban és a falvakban. Nincs még egy olyan ország a világon, ahol ennyi lőállás lenne. Maguk az albánok sem tudják pontosan, hogy hány van. A minimális szám szerintük 600.000. Más források szerint 900.000 és 1.000.000 között. És ez egy 3 millió lakosú országra vonatkozik.
Enver Hoxha bunkerek örökre Albániához fognak tartozni. Fizikailag lehetetlen teljesen eltüntetni őket. Valahol kávézókká alakították át őket, valahol raktárakká, de több százezernyi csak áll szétszórva szerte Albániában.
A híres “A farok csóválja a kutyát” című filmben az amerikaiak virtuális háborút találtak ki Albánia ellen. A valóságban az albánok egyszerűen bezárkóznak az egész országgal együtt a páncélosládákba, és a külföldi tábornokok tanácstalanok maradnak. Mit kezdjünk egy olyan országgal, amely teljes egészében erődítményekből áll? Tényleg, milyen őrültnek jutna eszébe egyáltalán megtámadni Albániát?
Mao Ce-tung és Enver Hoxha 1956-ban. Fotó: Commons.wikimedia.org
Ellenségek mindenütt
Mao elvtárs halála és a kínai reformerek hatalomra kerülése után Enver Hoxha megismételte a régi trükköt: a kínaiakat “revizionistáknak” nyilvánítva megszakította a kapcsolatokat ezzel az országgal is. Albánia most már csak ellenségekkel találta magát körülvéve.
Ebben az időben H o x h a n n a k nála nagyon furcsa személyeket fogadott: ázsiai radikális baloldaliakat különböző terrorista csoportokból, afrikai “gyarmatosítás elleni harcosokat”, akiknek nagyon rossz híre volt, stb.
Szinte mindenki kerülte Albániát és személyesen Hoxha elvtársat. Csak Ceausescu elvtárs mert kölcsönadni román pénzt, Kim Il Szung elvtárs pedig Észak-Koreából küldött üdvözletet, és inkább távol tartotta magát Albániától.
Enver Hoxhát senkinek sem sikerült megbuktatni. 1985. április 11-én, 76 éves korában érte a halál.
Albániában még öt évig létezett a rendszer Hoxha előírásai szerint, míg végül összeomlott. Az 1990-es évek elejének ujjongását zavarodottság és zűrzavar követte. Miután megszabadult a kommunistáktól, Albánia nem vált földi paradicsommá.
Hoxha sírja a Tirana külvárosában lévő köztemetőben. Fotó: Commons.wikimedia.org
Ki mondta, hogy nem lehet rosszabb?
A Hoxha alatt kíméletlenül elpusztított nacionalisták és iszlám radikálisok fegyverhez nyúltak, és részt vettek a háborúban, amelynek célja Koszovó tartomány Jugoszláviától való elszakítása volt. 2009-ben Albániát felvették a NATO-ba.
Az élet Albániában annyira demokratikus lett, hogy azok a polgárok, akik tudtak járni és kezükkel is tudtak valamit csinálni, a lehető legtávolabb menekültek dolgozni történelmi hazájuktól. Ennek eredményeként az ország lakossága jelentősen csökkent Enver Hoxha idejéhez képest.
Liberális közgazdászok szerint Albánia nem éli meg a katasztrofális hanyatlást. Ez azért igaz, mert Európa egyik legszegényebb országának egyszerűen nincs hova zuhannia. Albániában ma a fő helyi közlekedési eszköz a “furgon”. Így hívják a városok és falvak között közlekedő ingajáratos buszokat, amelyeken az emberekkel együtt marhákat is szállítanak. Egyébként az elméletileg muszlim Albániában nem lesz gond a sertéshússal: a Hoxha elvtárs által folytatott ateista kampány legyőzte az élelmiszerekkel szembeni vallási etikettet.
Enver Hoxha elvtárs sírja a tiranai köztemetőben ma sem fényűző, de nem is elhanyagolt. A vezetőhöz mindig visznek élő virágot.
Az idősebb albánok, amikor az elnyomásról beszélnek, elmosolyodnak, és felidézik, hogy Hoxha előtt az országban 10 emberből 8 analfabéta volt, és halála idején gyakorlatilag minden albánnak középfokú végzettsége volt. Az idősek felidézik az ingyenes gyógyszereket és a szocialista korszak egyéb előnyeit, és így zárják le a beszélgetést: “Enver Hoxha alatt rend volt”.
A legfőbb kérdésre pedig az albánok nem tudnak válaszolni: ha a véres Hoxha már harmincöt éve a sírban van, ki a hibás a mai zűrzavarért?
