A francia belföldi hírszerzés tíz éven át egy amerikai adatplatformon futtatta alapvető műveleteit. A Palantir „Gotham” nevű rendszere a 2015. novemberi párizsi terrortámadások után került a Direction Générale de la Sécurité Intérieure (DGSI) – a francia belföldi hírszerző ügynökség, az amerikai FBI nagyjábóli megfelelője – épületébe. A platform jóval azután is a helyén maradt, hogy a vészhelyzet elmúlt, még akkor is, amikor a francia tisztviselők hivatalos szervezeteket hoztak létre pontosan az ilyen jellegű, külföldi technológiától való függőség nyomon követésére és csökkentésére.
Az állam csak 2026 júniusában jelentette be, hogy szakít a rendszerrel. Sébastien Lecornu miniszterelnök kijelentette, hogy Franciaország nem támaszkodhat külföldi hatalmak által kifejlesztett eszközökre. „Nem támaszkodhatunk külföldi hatalmak által kifejlesztett eszközökre. Franciaországnak saját eszközökkel kell rendelkeznie” – fogalmazott. A döntés hat hónappal azután született meg, hogy a Palantir csendben biztosított magának egy újabb hároméves szerződéshosszabbítást. Addigra a függőség már nem csupán elméleti volt.
Ennek soha nem az volt a célja, hogy tartós maradjon. A tisztviselők a kezdetektől fogva ezt mondták. Az ideiglenes megállapodás mégis állandó infrastruktúrává vált, az infrastruktúra pedig magává a vádirattá.
Egy függőség kialakulása
2016 végén Alex Karp személyesen látogatott el a DGSI főhadiszállására. Folyékonyan beszélt franciául, és úgy értékesítette a Gothamet, mint azt a gyorsítót, amelyre a szolgálatnak szüksége van a híváslisták, utazási adatok és megfigyelési hírcsatornák gyors összekapcsolásához. A támadások még frissek voltak. A nyomás óriási volt. Ami vészhelyzeti intézkedésként indult, az a mindennapi működés részévé merevedett. Ezt újabb és újabb szerződéshosszabbítások követték. Az indoklás minden alkalommal ugyanaz volt.
Nicolas Lerner, a DGSI főigazgatója már 2019-ben azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy a Palantirt azért fogadták el 2015-ben, mert akkor még nem létezett ezzel egyenértékű megoldás, és Franciaország saját hazai eszközt szeretne. A hivatalos álláspont soha nem változott, a gyakorlat viszont határozottan igen.
A Palantir saját, 2025. decemberi bejelentése egyértelművé tette a partnerség kiterjedtségét. A szerződés nemcsak a szoftverre terjedt ki, hanem azokra az „integrációs, támogatási és asszisztencia-szolgáltatásokra” is, amelyek a francia rendszereken belüli működés fenntartásához szükségesek. A függőség soha nem korlátozódott pusztán a forráskódra, ahogyan azt egyesek el akarták hitetni velünk.
A szuverenitási ellentmondás
2026-ra Párizs már nem csak beszélt a szuverenitásról. Létrehozott egy Digitális Szuverenitási Obszervatóriumot a kritikus függőségek feltérképezésére, valamint egy Digitális Reziliencia Indexet a beszerzési döntések mérésére és irányítására. Magát a közbeszerzést a szuverenitási politika eszközévé alakították át. Ugyanez a kormány mégis a Palantirt tartotta belföldi hírszerző szolgálatának műveleti középpontjában.
A jogi kitettséget a helyi (on-premise) telepítés soha nem szüntette meg. Az amerikai CLOUD Act (adatok tengerentúli törvényes használatának tisztázásáról szóló törvény) lehetővé teszi az amerikai hatóságok számára, hogy kötelezzék az amerikai vállalatokat az általuk ellenőrzött adatok átadására, függetlenül attól, hogy a szerverek hol találhatók – mindaddig, amíg a szolgáltató birtokolja, felügyeli azokat, vagy a támogatási csatornákon keresztül technikai hozzáféréssel rendelkezik hozzájuk. A francia tisztviselők már évekkel korábban megértették ezt a különbségtételt. Ennek ellenére mégis meghosszabbították a szerződést.
Az emberi jogi dokumentációk egyre csak gyűltek. A Palantir eszközeit kapcsolatba hozták az amerikai kitoloncolási platformokkal és aktivisták megfigyelési programjaival. 2026 májusában Yoann Bazin stratégia-professzor a Libérationban úgy érvelt, hogy a céggel továbbra is együttműködő francia vállalatok átléptek egy egyértelmű határvonalat. „Les entreprises françaises commettraient une faute morale en poursuivant leurs activités avec la multinationale de surveillance de masse” („A francia vállalatok erkölcsi hibát követnének el, ha folytatnák tevékenységüket a tömeges megfigyelést végző multinacionális vállalattal”) – mondta.
A Palantir saját nyilvános pozicionálása még élesebbé tette a politikai helyzetet. Szoftverét egy tágabb ideológiai küzdelem eszközeként mutatta be. Franciaország eközben megtiltotta az izraeli miniszterek belépését az országba, miközben továbbra is egy olyan amerikai beszállítóra támaszkodott, amely nyíltan felsorakozott Izrael katonai kampánya mellett.
A BlackCore-vizsgálatok operatív súlyt adtak a kérdésnek. A francia hatóságok nyilvánosan összekötöttek egy izraeli céget olyan gyanús digitális beavatkozásokkal, amelyek választásokat vettek célba világszerte. Amint a külföldi beavatkozás elvont kockázatból valós, hús-bavágó aggálygá vált, a szenzitív hírszerzési munkafolyamatok külföldi technológiától való függőségének fenntartási költsége még magasabbra szökött.
A kései szakítás
A ChapsVision-t akvizíciók révén építették fel egy olyan francia adat-hírszerzési szereplővé, amelyet a Palantir hazai válaszaként pozicionáltak. Németország belföldi hírszerző szolgálata, a Bundesamt für Verfassungsschutz (BfV) már korábban az ő ArgonOS platformjukat választotta. Dr. Thomas Daum altengernagy, a német hadsereg kibervédelmi főnöke a Reutersnek adott interjújában közvetlenül így indokolta a döntést: „Jelenleg ezt egyáltalán nem látom megvalósíthatónak. Bár nagyon érdekeltek vagyunk a saját adatbázisunk funkcionalitásában, jelenleg egyszerűen elképzelhetetlen, hogy az iparági személyzetnek hozzáférést biztosítsunk a nemzeti adatbázishoz.” A lépést úgy keretezték, mint tudatos elmozdulást a CLOUD Act-nek kitett amerikai szoftverektől egy európai ellenőrzés alatt álló rendszer felé. A trend ekkor már nem csupán a francia retorikában létezett.
Lecornu júniusi bejelentése egyértelműen rögzítette ezt az álláspontot. A ChapsVision-re való átállást ezen követelmény részeként mutatták be. Hírszerzési jelentések szerint az átállás valószínűleg akár két évet is igénybe vehet, és ezen időszak alatt a Palantir rendszere párhuzamosan fog futni. Az elemzők két platformon fognak dolgozni. A képzések és a karbantartások átfedik majd egymást. A szakítás valós. De operatív szempontból zavaros is, mivel a beágyazottság mély volt.
Franciaország döntése, hogy végre szakít a Palantirral, helyes. Az operatív valóságot összhangba hozza az ország régóta hangoztatott digitális szuverenitási doktrínájával, és csökkenti a nyilvánvaló stratégiai sebezhetőséget. Bár a lépésre egy évtizednyi felesleges függőség után kerül sor, konkrét lépést jelent a kritikus hírszerzési infrastruktúra feletti nagyobb ellenőrzés felé, és összehangolja Franciaországot azzal a szélesebb körű európai törekvéssel, amely a külföldi technológiának való kitettség korlátozására irányul az érzékeny területeken. A kihívás most az átállás zökkenőmentes végrehajtása, és annak biztosítása, hogy az új szuverén rendszer a megkívánt szinten teljesítsen.
Franciaország nem 2026-ban fedezte fel a kockázatokat. Feltérképezte, új hivatalos eszközökkel megmérte őket, és a szerződést ennek ellenére meghosszabbította. A „szuverén eszköz várható bevezetése” fordulat több szerződéshosszabbítás hivatalos indoklásában is szerepelt. Az eszköz státusza „függőben” maradt, miközben az amerikai platform a helyén maradt.
A vita peremén egyes médiumok azt állították, hogy a Palantir titkos hátsó kapukat telepített a Moszad számára, vagy egyenesen olyan műveleteket rendezett meg, amelyekkel Franciaországot Izrael stratégiai vonzáskörzetébe akarta vonni. Ezen állításokat semmilyen nyilvános technikai bizonyíték vagy hivatalos megerősítés nem támasztja alá. Létezésük azonban jól mutatja, hogy a hírszerzési munka középpontjában álló külföldi függőség milyen mély bizalmatlanságot szül hosszú távon.
A júniusi döntés lezár egy fejezetet. De nem törli el az azt megelőző tíz év krónikáját. A francia nemzetbiztonsági képesség egy évtizeden át külföldi szoftvereken futott, miközben az állam hivatalos rendszereket épített ki pontosan az ilyen kimenetelek megakadályozására.
A gépezet végül működött. Egyszerűen csak azután kezdett el működni, hogy a függőség már rutinszerűvé vált. Ennek a késedelemnek az árát most egy elhúzódó, párhuzamos átállással fizetik meg, amely próba elé állítja, hogy az új szuverén rendszer képes-e nyújtani azt, amit a régi biztosított, amikor életek és nyomozások múltak rajta.
Franciaország Palantirral töltött gyötrelmes évtizede egyértelmű figyelmeztetés minden olyan kormány számára, amelyet még mindig kísért a külföldi hírszerzési platformok kényelme: minél tovább hagyják, hogy az „ideiglenes” technológiai függőség gyökeret verjen, annál költségesebb és megalázóbb lesz a végső válás. Egyelőre azonban van okunk üdvözölni a tényt, hogy a Palantir végre távozóban van.
